Sűrű napunk volt a Margitszigeten, hiszen a válogatott kerettagok és edzőik, illetve a régióvezetők több fontos előadást hallgathattak végig (szokásos doppingellenes tájékoztatók, sportegészségügyi szűrővizsgálatok, szabályváltozások a videórendszer bevezetése után, marketing- és jogi tájékoztató, illetve a Merj szólni! kezdeményezés) – majd a 2021-es idény legjobbjainak díjazása következett.
Mivel január első hete még sokaknak pihenő, akadt több kiválóság is, aki még jól megérdemelt szabadságát tölti, és helyettük az edzőjük vette át a serleget (illetve az Arena eredményességi juttatást) – de a gratuláció jelen és távollevőknek egyaránt járt, miképp a többiek tapsa is.
És akkor a legjobbak:
Medencés úszók: Milák Kristóf és Kapás Boglárka. Nyíltvízi úszók: Rasovszky Kristóf és Olasz Anna. Paraúszók: Iván Bence és Papp Bianka. Medencés úszók, juniorok: Kós Hubert és Pádár Nikolett. Nyíltvízi úszók, juniorok: Betlehem Dávid és Fábián Bettina (ők például kéz a kézben nyaralnak, ugye, milyen romantikus?:)
Az itt felsorolt ép úszók az eredményességi Arena-bónuszokat is átvehették, rajtuk kívül még Hosszú Katinka, Mihályvári-Farkas Viktória, Burián Katalin, Kenderesi Tamás és Szabó Szebasztián, valamint Jakabos Zsuzsanna, Fábián Fanni, Verrasztó Evelyn és Rohács Réka kapott jutalmat.
Fotó: MÚSZ