
Egy aranyérmet azért elhoz Setubalból is a magyar nyíltvizes csapat: a vasárnapi Világkupa-váltóversenyt óriási fölénnyel nyerte meg a Fábián Bettina,…
Betlehem Dávid harmadik, Rasovszky Kristóf és Fábián Bettina egyaránt negyedik helyen ért célba a setubali nyíltvízi Világkupa-futamon – utóbbinak volt…
Még három hely kiadó a nyíltvízi világbajnoki csapatba, amelyről a hétvégi setubali Világkupán döntenek. A nyári, fukuokai világbajnokságra már biztosan…
Rasovszky Kristóf végig harcban volt a dobogós helyekért a nyíltvízi úszó Világkupa-sorozat egyiptomi nyitányán, de végül egy ütemmel – 0.5…
Selmeci Attilától és Farkas Andrástól különösen sokat tanult Szokolai László, aki a múlt héten vehette át a város díszpolgári címét…
A szokott helyen és időben, az izraeli Eilatnál, március közepén rajtolt el a nyíltvízi idény a 10km-es LEN Európa Kupa-futammal,…
Betlehem Dávid a 10 ezer méter után 1500-on is a leggyorsabbnak bizonyult, míg a hölgyeknél a tavalyi Eb-n a távon…
Junior világbajnokunk, Kovács-Seres Hunor nem csak nyíltvízen, de medencében is uralja a 7.5 kilométeres távot: a veszprémi ob második napján…
A 10 kilométeren tavaly egyaránt junior világbajnok, a medenceparton egy párt alkotó Betlehem Dávid–Fábián Bettina kettős remekelt a veszprémi medencés…
A World Aquatics (korábbi nevén FINA) közzétette az idei világbajnokság, a fukuokai vb programját. Az idei vb-t Japán egyik…
2008-ban, Pekingben debütált a nyíltvízi úszás az olimpián, a magyarok azóta két érmet nyertek, egy aranyat Risztov Éva révén (2012…
Összességében jó évet zárt a nyíltvízi szakágunk, ám Gellért Gábor, a szakág kapitánya szerint van még hova fejlődni. Kihívásokkal teli…
Az első magyar női úszó, aki érmet szerzett nyíltvízi világbajnokságon, kétszeres Európa-bajnok és az egyetlen magyar úszó, aki Európa-bajnokságon érmet…
Akárcsak egy éve, Rasovszky Kristóf ismét megnyerte a FINA nyíltvízi úszó Világkupa összetett versenyét – igaz, ezúttal holtversenyben Gregorio Paltrinierivel.…
Eljött sajnos ez a nap is: hivatalosan búcsút intett az úszásnak Gyurta Gergely, rövidpályás Európa-bajnok, vb-bronzérmes kiválóságunk. Gegét nem lehetett…
Imhol a péntektől vasárnapig Veszprémben zajló medencés hosszútávúszó ob végleges rajtlistája – jó böngészést, jó versenyzést mindenkinek! 2022 MARATONI OB…
A zsúfolt nyarat követő pihenés és újrakezdés után az első igazán komoly viadalok következnek a hétvégén: Veszprémben a medencés hosszútávúszó…
Imhol a régóta várt csapatvezetői tájékoztató a pénteken kezdődő hosszútávúszó medencés országos bajnokságra. HOSSZÚTÁVÚSZÓ MEDENCÉS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VESZPRÉM, 2022.…
A FINA közleményében bejelentette, hogy a leghosszabb nyíltvízi számot a jövő évi világbajnokságon (már ha lesz, ugyebár…) nem kívánják megrendezni.…
Rasovszky Kristóf és Olasz Anna ismét a dobogó tetejére állhatott a szegedi nyíltvízi országos bajnokságon, ám nem ők ütötték meg…
A 2022. évi Nyíltvízi Országos Bajnokságot július 17-én 15:00-tól rendezik Szegeden, Maty-éren – 5, 7,5 és 10km-es versenytávokon. Bemelegítés: 13:00…
A másfél héttel ezelőtti rosszullét a múlté: Rasovszky Kristóf ezüstérmesként zárt a FINA Nyíltvízi Világkupa második állomásán, Párizsban. Betlehem Dávid…
A férfiak 25 km nyílt vízi versenyében Gálicz Péter bronzérmet szerzett a vizes világbajnokságon. Gálicz Péter öt óra úszás…
Betlehem Dávid az ötödik helyen végzett a nyíltvízi úszók 10 kilométeres férfi versenyében, míg a női mezőnyben Olasz Anna hatodik,…
A magyar válogatott ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók csapatversenyében a Lupa-tavon zajló világbajnokság vasárnapi nyitónapján. A Rohács Réka, Olasz Anna,…
Ezúton tájékoztatunk minden érintettet, hogy a 2022. évi Nyíltvízi Úszó Országos Bajnokság helyszíne és időpontja megváltozott! Új időpont: 2022. július…
A LEN Nyíltvíz Junior Európa-bajnokság zárónapjára is jutott ünnepelni való, hiszen az U19 korosztályban a Szimcsák Mira, Fábián Bettina, Sárkány…
Az 5 és 7,5 km-es versenyekkel megkezdődött a LEN Nyíltvízi Junior Európa-bajnokság Setubalban, ahol a kontinens legjobb utánpótláskorú nyíltvízi úszói…
A piombinói kisiklást követően a Világkupa-idény nyitányán visszatért a régi kerékvágásba olimpiai ezüstérmesünk, Rasovszky Kristóf, aki harmadikként zárta a setubali…
Elsősorban a leesett állakat kellett összesíteni Szardínián, miután Szimcsák Mira általános elképedésre megnyerte a LEN Nyíltvízi Európa-kupa harmadik állomását Algheróban.…
A nevezési lista alapján sejteni lehetett – 101-en álltak fel csak a férfiverseny rajtjához –, hogy a LEN Nyíltvízi Kupa…
Május 6-án, pénteken, Hódmezővásárhelyen rendezték meg a Nyíltvízi Junior Európa-bajnokság itthoni válogató versenyét. Mivel a nyíltvízi kontinens viadal időpontját két…
Két ezüst és egy negyedik hely után bronzérmesként zárta a Világkupa-sorozat negyedik állomását Rasovszky Kristóf, ám az Abu Dhabi záróviadal…
Briliáns versenyzéssel ezüstérmes lett a magyar váltó az Abu-Dhabiban rendezett nyíltvízi Világkupa első napján, 4×1500 méteren. Az Eb-n bronzérmes Rohács…
Hihetetlen kalandokat hozott a FINA nyíltvízi úszó Világkupa harmadik állomása Eilatnál. Rasovszky Kristóf szenzációs párbajt vívott az összetettben vezető francia…
Megnyerte az olimpiai kvalifikációs versenyt Olasz Anna a portugáliai Setubalban, így végre alanyi jogon készülhet az ötkarikás viadalra. Rohács Réka…
2017 után ismét „önálló” országos bajnokságot rendeztek a nyíltvízi úszóknak – egyébként rendre a júniusi Világkupa-hétvégébe „csomagolták” az ob-ket –,…
A 2021. évi Nyíltvízi Országos Bajnokságot június 6-án 15:00-tól rendezik Szegeden, Maty-éren. JÚNIUS 6. VASÁRNAP 15 óra Versenyszám Férfi/Női Korcsoport…
A nyíltvízi úszás délelőtti női 10 km-es versenye meghozta az első érmünket, méghozzá nem más szállította mint Olasz Anna, a…
Elrajtolt a nyíltvízi úszás programja a hazai rendezésű Európa-bajnokságon, ahol az 5 km-es szám férfi világ- és Európa-bajnoka, Rasovszky Kristóf…
Rasovszky Kristóf rekordidő alatt teljesítette az idei Lidl Balaton-átúszást. A „balatoni cápa” ezúttal a Papp Márk által felállított 2016-os csúcsot…
Eddig elsősorban Rasovszky Kristóf világ- és kétszeres Európa-bajnok nyíltvizi úszóspecialista eredményei révén ismerték mind többen a veszprémi úszóedzőt, Szokolai Lászlót.…
A FINA közzétette, kik voltak a tavalyi év legjobbjai – és ismét van magyar a listán: Rasovszky Kristóf 2019-ben elnyerte…
A kínai Csunanban zárult a nyíltvízi Világkupa-sorozat: Rasovszky Kristófnak gyakorlatilag csak célba kellett érnie a kilencedik viadalon, hogy hivatalossá tegye…
A magyar válogatott minden korábbi eredményét felülmúlva mind az éremtáblán, mind a pontversenyen az első helyen végzett a racicei junior…
Rasovszky Kristóf a kanadai Lac Meganticban rendezett 10km-es viadalon is elsőként ért a célba, így 2012 óta az első férfiversenyző,…
A nyitónapi 4/4 után a második nap 2/2-t produkáltak a magyar fiatalok a racicei junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon – igaz,…
Parádésan indította a junior nyíltvízi Európa-bajnokságot a magyar válogatott a csehországi Racicében: a nyitónap mind a négy versenyszámában született magyar…
Megérkezett a magyar csapat az idei Nyíltvízi Junior Európa-Bajnokság helyszínére. Az augusztus 2-4 között zajló három napos megmérettetésnek a csehországi…
Balatonfüred után a Lac St-Jean-ban rendezett Világkupa-viadalon is elsőként ért a célba Rasovszky Kristóf, aki így megerősítette vezető helyét az…
Rasovszky Kristóf már eddig is gazdag pályafutása során volt junior világ- és Európa-bajnok, nyert öt Világkupa-futamot, szerzett érmeket, kétszer győzelmi…
Június 14-én pénteken Balatonfüreden rajtol el 16:00 órakor a serdülő és ifi nyíltvízi ob mezőnye 5 illetve 7, 5 km-en.…
Szikrázó napsütésben igazi nyári időjárás mellett tartották meg Balatonfüreden az utánpótlás korúak Nyíltvízi Országos Bajnokságát, ahol 5 km-en és 7,5…
Kezd a vakációt önkénteskedéssel, szerezz barátokat, akikkel akár az egész nyarat együtt töltheted! Tarts velünk a nyíltvízi úszó Világkupa sorozat…
Egyedüliként a férfimezőnyből kettőből két dobogós helyezés a mérlege Rasovszky Kristófnak a FINA nyíltvízi úszó Világkupában: a dohai ezüstérem után…
A 10km aranyérmesei nyerték az 5km-es számot is a felnőtt mezőnyben a Hosszútávúszó Medencés Országos Bajnokság zárónapján Békéscsabán. A férfiak…
A második versenynappal folytatódott Békéscsabán a Hosszútávúszó Medencés Országos Bajnokság, ahol ma a fiataloké volt a főszerep. Négy utánpótláskorosztály csapott…
Rasovszky Kristóf a férfiak, míg Olasz Anna a nők 10 kilométeres viadalát nyerte a medencés hosszútávúszó országos bajnokság nyitónapján, Békéscsabán.…
Május 2 és 4 között Békéscsaba ad otthont a Hosszútávúszó Medencés OB-nak, amelyen a válogatott nyíltvízi úszónk is vízbe ugranak,…
A Magyar Úszó Szövetség versenybírói képzést hirdet májusban, medencés és nyíltvízi versenyekhez egyaránt. A nyíltvízi bíróképzés május 18-án Egerben, a…
A Magyar Úszó Szövetség nyíltvízi bíróképzést hirdet 2019. március 17. (vasárnap) 10:00-tól a Magyar Úszó Szövetség Székházában. A tanfolyam díja…
Parádésen kezdte az új szezont Rasovszky Kristóf, miután a nyíltvízi úszó Világkupa-sorozat első versenyén másodikként ért célba Dohában. A hölgyek…
Az Európa legjobbjait díjazó LEN Awards-szavazások 2008 óta íródó történetében első ízben győzött magyar férfi nyíltvízi úszó: a glasgow-i Európa-bajnokságon…
Szerencsésen megérkezett a magyar nyíltvízi alakulat Dohába, ahol február 16-án, szombaton, az év első maratoni világkupáját (10km) rendezik, ami egyben…
A világ legtekintélyesebb úszómagazinja, a Swimming World minden év novemberében a nyíltvízi úszásnak szenteli aktuális kiadását, és ebben jelentik be,…
9.6 km-nél úgy tűnt, Rasovszky Kristóf folytatja a glasgow-i Európa-bajnokság óta tartó páratlan győzelmi sorozatát, ám végül hatalmas csatában az…
Idei negyedik, zsinórban nyolcadik Európa-kupa győzelmét aratta Rasovszky Kristóf: a glasgow-i Eb hőse ezúttal Bledben diadalmaskodott. Rasovszky Kristóf gyakorlatilag verhetetlen,…
Aranyéremmel zárt a magyar válogatott, így valóban minden idők legeredményesebb szereplése lett az eilati a nyíltvízi világbajnokságok történetében. Az amerikaiakhoz…
Az érmek számát tekintve már minden idők legjobb szereplése az eilati, hiszen Rohács Réka révén megszületett a magyar junior nyíltvízi…
Remek teljesítményt nyújtva, egy ezüst- és két bronzérmet szereztek nyíltvízi úszóink a junior világbajnokság nyitónapján, Eilatban. Négy évvel azután, hogy…
Szeptember 6-án elstartol az idei Nyíltvízi Junior Világbajnokság Eilatban. A magyar csapat 14 úszóval vesz részt a 3 napos megmérettetésen…
Rasovszky Kristóf lendületben maradt a történelmi sikereket hozó glasgow-i Európa-bajnokság után, ezúttal a nyíltvízi Európa-kupa sorozat ötödik állomásán, Koppenhágában győzött.…
Történelmet írt Rasovszky Kristóf: az Európa-bajnokságok történetében még egyetlen férfiversenyzőnek sem sikerült az, ami a magyarnak Glasgow-ban – mindhárom egyéni…
Kizárták a magyar négyest az 5km-es csapatversenyben – a harmadikként induló Sömenek Onon Kata bóját tévesztett. Reálisan egy 6. hely…
A LEN Nyíltvízi Technikai Bizottsága ma reggel megtárgyalta a magyar csapat által benyújtott óvást, amely arra tett indítványt, hogy hirdessenek…
Remek zárónapot produkált az úszócsapat: egy arany (Verrasztó Dávid – korrekorddal), egy ezüst (Késely Ajna – edzőjének, Turi Györgynek ez…
Délelőtt és délután is a magyar Himnuszt játszották a glasgow-i Európa-bajnokságon – a nyíltvízi viadalon Rasovszky Kristóf pályafutása első aranyérmét…
Az előző napokhoz méltó véget ért a junior nyíltvízi Európa-bajnokság Máltán: az utolsó két versenyszámot inkább lefújták. Hivatalosan a tenger…
Rohács Réka második, Gálicz Péter negyedik lett a legidősebbek 10km-es versenyében a máltai junior nyíltvízi Európa-bajnokság második napján. Réka aranyérmét…
Remek győzelemmel kezdődött az ifjú nyíltvízi úszók junior Európa-bajnoksága Máltán: a 14-15 évesek mezőnyében Szimcsák Mira aranyérmet szerzett 5km-en. A…
A LEN nyíltvízi Európa-kupa sorozat egyértelműen Rasovszky Kristóf terepe: tavaly az összes versenyt megnyerve végzett az összetett élén, idén háromból…
Egy ifjú német – Florian Wellbrock – meglepetésgyőzelmét, valamint a brazil világklasszis Ana Marcela Cunha menetrendszerű sikerét hozta a balatonfüredi…
A tavalyi világbajnokságot leszámítva még soha nem gyűlt össze Balatonfüreden ennyi világklasszis nyíltvízi úszó, mint a szombati Világkupán: mindkét olimpiai…
Június 16-án igazi úszó fieszta vár mindenkit a magyar tengeren! Tavaly a vb-előkészületek miatt elmaradt a megszokott júniusi viadal, most…
Rasovszky Kristóf újfent jelezte, visszavonhatatlanul a világelit tagja: akárcsak egy éve, ismét Setubalban szerezte meg első Világkupa-diadalát a sorozatban –…
A LEN Nyíltvízi Európa-kupa történetének legnagyobb mezőnye gyűlt össze Gravelines-ben, a sorozat második állomásán, amelyet a sportág jelenlegi No. 1…
Rasovszky Kristóf vezető pozícióban tévesztette el az utolsó fordulók egyikét, és így végül be kellett érnie a 12. pozícióval, míg…
A nagysikerű vizes világbajnokság után újabb nemzetközi megmérettetés házigazdája lesz Magyarország. Június 16-án kerül megrendezésre a FINA nyíltvízi világkupa sorozatának…
A 10km aranyérmesei nyerték az 5km-es számot is a hosszútávúszó medencés országos bajnokság zárónapján Békéscsabán. A férfiak viadalát meggyőző fölénnyel…
A hosszútávúszó medencés bajnokság második napja az utánpótlásé volt – a felnőtteknek kellett egy nap pihenő a 10km-es és az…
Rasovszky Kristóf nyerte a férfiak, míg Juhász Adél a nők 10 kilométeres viadalát a medencés hosszútávúszó országos bajnokság nyitónapján, Békéscsabán.…
Kiváló körülmények között rendezték meg Eilatban az idei szezon első nyíltvízi Európa Kupa futamát, ahol 21 országból 50 férfi és…
Vasárnap elstartol az idei Nyíltvízi Európa kupa-sorozat első 10 km-es futama Eilatban, de már a mai nap sem telt eseménytelenül…
Gyakorlatilag egy-egy 10km-es világbajnoki viadal zajlott a dohai Világkupa-évadnyitón (FINA World Series az idei új nevén). A magyar résztvevők közül…
A Magyar Úszó Szövetség 2018 évi Országos Bajnokságainak versenykiírása és versenyszabályzata az alábbi linkeken megtalálható: Országos Bajnokságok 2018 évi versenykiírása Nyíltvízi…
Bár gyakorlatilag végig vezette a versenyt a nyíltvízi úszó Világkupa-sorozat hongkongi záróviadalán, a dobogóért folyó öldöklő küzdelemben – a sportágban…
Rasovszky Kristóf folytatta 2017-es menetelését: immár a harmadik győzelmét aratta az idei FINA nyíltvízi úszó Világkupa-sorozatban, ezúttal a kínai Chun’an-ban…
Az öt állomásból álló sorozat most hétvégén az olaszországi Braccianoban zárult, ahol szombaton a 10 km-es, vasármap pedig az 5 km-es…
Olaszországban, a Bracciano tavon rendezik meg szeptember 16-17 között a LEN nyíltvizi Európa kupa idei utolsó versenyét. Szeptember 16-án a…
Magyar idő szerint ma hajnalban rendezték meg a nyíltvízi úszás 10 km-es számát a férfiak és a nők számára a…
Hatalmas siker a nyíltvízi úszásban – hiszen Franciaországban, a junior Európa-bajnokságon most először szerzett 7 érmet a magyar csapat és végzett…
Sikert sikerre halmoznak a nyíltvízi úszóink, hiszen eddig minden korosztályban szerzett érmet a magyar csapat a junior nyíltvízi Európa-Bajnokságon Marseilles-ben.…
Az idei vb leghosszabb nyíltvízi számában, 25 km-en is nagyot úsztak a magyar versenyzők. Olasz Anna egy világbajnoki 5. helynek…
A mix csapatváltóval folytatódott a vb-n a nyíltvízi úszás balatonfüredi programja. Az induló országok az 5 km-es távon szabadon választhatták…
A női mezőny a legrövidebb távon, 5 km-en küzdött meg a vizes vb balatonfüredi futamán. A világbajnokság mai versenyén 57-en…
A férfi mezőny 10 km-es futamával folytatódtak a nyíltvízi úszó küzdelmek Balatonfüreden. A vb negyedik napján a füredi kikötő mellett,…
A világbajnoki ezüstérmes Olasz Anna gyakorlatilag végig az élmezőnyben haladt a nyíltvízi úszók női 10 km-es versenyében a magyarországi vizes…
Világbajnoki 7. helyet szerzett Rasovszky Kristóf a férfiak 5 km-es nyíltvízi úszó számában Balatonfüreden. Papp Márk ugyanitt a 31. lett.…