Újabb tökéletes délelőttöt produkáltak úszóink a viadal utolsóelőtti napján: az összes indulónk továbbment a középdöntőbe.
Hosszú Katinka saját bevallása szerint nyomott egy all-int, azaz a kétszáz pillangót is bevállalta – 11. idővel lépett tovább –, majd Jakabos Zsuval (aki ugyanitt a 6. helyen kvalifikált) – még a 4×200-as mixed gyorsváltóban is úsztak egyet, és Zombori Gáborral és Mészáros Danival (Fradi) hatodik helyen juttatták be a csapatot (estére aztán komoly sorcsere várható). Katinka amondó, ennél jobban már úgysem fog fájni egyetlen méter sem ezen az Eb-n, este a kettővegyes van előbb, aztán valahogy megpróbálja befeszíteni magát pillén is a fináléba.
Az egyéni számokban Kós Hubert homorította a legnagyobbat délelőtt, hiszen a 4. időt úszta 200 vegyesen – itt őrülten sűrű a mezőny, bármi lehet majd –, míg 50 gyorson Szabó Szebasztián a 13., száz háton pedig a 200-on ezüstérmes Kovács Benedek a 14. idővel jutott a második körbe; tőlük azért komolyabb ugrás kell a fináléhoz, de mindketten úgy vélik, ott lehetnek a nyolcban. Szebi például vett levegőt most, amit máskor nem szokás az egyhosszos őrületben, míg Benedek csak 85-ig tolta komolyabban, aztán kiengedett, hogy estére is maradjon benzin a tankban.
Este hattól aztán senkit ne érdekeljen semmi más, csakis az úszó Eb: 200 pille finálé Milák Kristóffal és Márton Ricsivel, 200 vegyes Katinkával és Sebestyén Dalmával, a 4×200-as mixed gyorsváltó friss erőkkel, plusz a középdöntők – ahogy régen a tévévetélkedő szlogenje is mondta: garantált szórakozás mindenkinek!