A pénteki visszafogottabb nyitány után, a második versenynapon 10 km-en mind a női, mind a férfi mezőnyben érmet szereztek a magyar fiatalok a setubali junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon –egészen pontosan Betlehem Dávid egy aranyat, Szimcsák Mira egy ezüstöt zsebelt be legidősebb korosztályban.
A második nap a 18-19 esztendősek a leghosszabb, azaz a 10km-es olimpiai távon mérték össze tudásuk. A fiúk indították a délutánt, itt a tavalyi aranyérmes, a Balaton Úszóklub fiatal tehetsége, Betlehem Dávid most is meggyőző úszással biztosította be a győzelmét, míg Arshak Hambardzumyan egy hajszállal maradt le a dobogóról az olasz Ilario Mögött, így a célfotó elemzése után negyedik helyen ért célba, mögötte Sárkány Zalán az ötödik helyen végzett.
A lányoknál a nemrég első Európa-kupa győzelmét ünneplő Szimcsák Mira, most a kontinens viadalon a dobogó második fokára állhatott, miután megelőzte a házigazda portugálok versenyzőjét, de a hajrában a győztes francia lányt már nem lehetett befogni. A mieink közül a második legjobb eredményt Fábián Bettina érte el, aki a 6. helyen zárt, Gál Kincső pedig a 9. helyen csapott céba.
Junior Nyíltvízi Európa-bajnokság – 2. nap
10km (18-19 évesek)
Férfiak
1. Betlehem Dávid 1:44:16… 4. Arshak Hambardzumyan 1:46:33 5. Sárkány Zalán 1:48:33
Nők
1. Madelon Catteau (francia) 1:55:08 2. Szimcsák Mira 1:55:39… 6. Fábián Bettina 2:00:28 … 9. Gál Kincső 2:01:59