Pénteken az ARENA és a Magyar Úszó Szövetség képviselői – köztük Umberto Dalla Pozza Globális Sport Marketing Manager és Dr. Wladár Sándor Elnök részvételével – egy előremutató megbeszélés keretében egyeztetettek a két szervezet 2020. végéig szóló partneri együttműködés részleteiről. A megbeszélés egyik pontja alapján a MÚSZ és az ARENA az ősz folyamán a felnőtt válogatott úszók bevonásával újabb találkozót szervez, ahol a versenyzők az úszódresszekkel és kiegészítőkkel kapcsolatos véleményének meghallgatása mellett egy külön „edzés” keretében tesztelhetik legjobb úszóink a cég által gyártott versenydresszeket.
Bízunk benne, hogy a MÚSZ hivatalos versenyruha beszállítója és szponzora valamint a magyar úszó válogatott tagjai sokat profitálnak majd ebből a lehetőségből, további részletek az érintettek felé hamarosan!
Addig is további jó felkészülést minden versenyzőnknek, családjaiknak és edzőiknek, sok sikert uszodán innen és túl!