Letették az új uszoda alapkövét a Borsod-Abaúj Zemplén megyei Encsen, amivel nemcsak a város, hanem a környező települések lakóinak régi álmát is valóra váltják. Az ünnepélyes eseményen részt vett Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője, Sárfalvi Péter, az EMMI helyettes államtitkára, valamint Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke is Encs polgármesterének, illetve Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnoknak a társaságában.

A Magyar Úszó Szövetség képviseletében Dr. Wladár Sándor elnök kiemelte, hogy a Szövetség számos programot működtet, amelyekben a fiatalok úszásoktatása és az egyesületek támogatása egyaránt központi szerepet tölt be.

„Nem az a cél, hogy mindenkiből olimpikon legyen, a tanuszoda programnak nem a tehetségek kiválasztása az elsődleges feladata, hanem az, hogy minden gyermek tanuljon meg úszni, anyagi helyzettől és lakhelytől függetlenül, illetve, hogy a sport öröme, a győzni tudás és a másik győzelmének elismerése az életük részévé váljon. Az Úszó Nemzet Program és a tanuszodák építése többek között azokat a gyermekeket támogatja, akik eddig a különböző infrastrukturális hiányosságok miatt egyáltalán nem, vagy csak nagy nehézégek árán tudnak részt venni megfelelő színvonalú úszás oktatásban. Ezáltal is szeretnénk azt üzenni: senkit sem hagyunk magára! Sem a gyermekeket, sem a klubokat. Az általunk működtetett rendszer célja pedig, hogy a magyar úszósportnak ne csak a jelene legyen sikeres, de a jövője is.”

A Magyar Kormány még 2017 februárjában döntött arról, hogy Encsen új tanuszodát építenek, miután a helyi képviselő testület 2015-ben az évtizedekkel korábban épült tanuszoda bezárása mellett döntött annak baleset- és életveszélyes állapota miatt. Ez nagy gondot okozott a gyermekek úszásoktatásának lebonyolításában, hiszen a környező városokba, Szikszóra, Göncre, Szerencsre és Miskolcra kellett járniuk úszni. Az új tanuszoda így tehát hatalmas előrelépést jelent, hiszen hamarosan lehetőség lesz arra, hogy akár innen is kikerüljön a Jövő Bajnoka.