A paraúszó OB-n vendégeskedett Wladár Sándor
A Paraúszók Országos Bajnokságát idén május 5-6. között rendezték meg a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában. A legerősebb parasportág bajnokságán a…
A Paraúszók Országos Bajnokságát idén május 5-6. között rendezték meg a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában. A legerősebb parasportág bajnokságán a…
A csehországi Pilsen adott otthont idén a 4 Nemzet Úszóversenynek, ahol folytatva az eddigi hagyományokat ismét az élen végzett összesítettben…
Napra pontosan három hónap múlva kezdődik Glasgow-ban az úszó Európa-bajnokság – a magyar úszók közül pedig többen is igen előkelő…
Tisztelt Tagszervezeti Képviselők! A Magyar Úszó Szövetség Elnöksége az Alapszabály 19.§ (2) bekezdés b) pontja alapján a MÚSZ 2018. évi rendes…
Idén negyedik alkalommal rendezték meg az Energy Standard által finanszírozott meghívásos csapatversenyt, ez volt azonban az első alkalom, hogy Magyarország…
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az Országházban látta vendégül a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) vezetőit, Julio C. Maglione elnököt és Cornel Marculescu…
Döbbenetes idővel (1:52.71), Cseh László pekingi Európa-csúcsától egyetlen századmásodperccel elmaradva nyerte meg a 200 pillangót Milák Kristóf a debreceni országos…
A 2018. március 28-31. között, Debrecenben megrendezésre kerülő Felnőtt Országos Bajnokság kezdési időpontja az alábbiak: előfutamok 9.30-kor a döntők 18.00 órakor…
Az Országos Sportági Szakszövetségek részére nyíltnapot tart március 28-án, szerdán reggel 9:00-től a Testnevelési Egyetem Sport-Táplálkozástudományi Központja. Program: 9:00 – 9:10…