Dr. Rákosfalvy Zoltán lemondó nyilatkozat
Dr. Rákosfalvy Zoltán a hétfői nap folyamán írásban lemondott a MÚSZ elnökségi tagságáról. Levelét változtatás nélkül tesszük közzé – a…
Dr. Rákosfalvy Zoltán a hétfői nap folyamán írásban lemondott a MÚSZ elnökségi tagságáról. Levelét változtatás nélkül tesszük közzé – a…
Egyéni, országos és világcsúcsok hétvégéje volt a Duna Arénában – azaz igazán parádésra sikeredett az úszók új szuperligája, az ISL…
Edzők, testnevelők, szülők, figyelem! Konferencia – immár kilencedszer – a Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével, a Decathlon támogatásával, az Utanpotlassport.hu…
A berlini úszó világkupa zárónapján is behúzott egy győzelmet Hosszú Katinka, de rajta kívül három ezüstérmesünk is lett, mégpedig Verrasztó…
A berlini úszó világkupa folytatásában féltucatnál állt meg az éremszámláló, azaz a második versenynapon ismételten remekeltek úszóink. Ebből a medálkollekcióból…
Szinte ott folytatták úszóink, ahol a Duna Arénában abbahagyták, habár kevesebben álltak rajthoz közülük a német fővárosban, mint a nemrég…
Tíz magyar érem ragyogta be a budapesti Úszó Világkupa zárónapját, méghozzá négy arany, két ezüst és négy bronz leosztásban. Ami…
A MediaBook kiadó gondozásában megjelent, Így lettünk bajnokok című, sajátos szemszögből megírt portrékötetben a jelenlegi hazai sportélet harminc kiválóságának gyermek-…