Rasovszky Kristóf a világ legjobbja is
A FINA közzétette, kik voltak a tavalyi év legjobbjai – és ismét van magyar a listán: Rasovszky Kristóf 2019-ben elnyerte…
A FINA közzétette, kik voltak a tavalyi év legjobbjai – és ismét van magyar a listán: Rasovszky Kristóf 2019-ben elnyerte…
Vermes Albán annak idején kitűnő úszó volt. Ami pedig a jelenkori Vermest illeti, róla az is kiderült, hogy kivételesen türelmes…
A Magyar Úszó Szövetség által életre hívott, hamarosan élesben is induló Úszó Nemzet Program kapcsán tartottak kerekasztal egyeztetést az EMMI…
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) és az Észak-Alföldi régió közös szervezésében úszóedzői konferenciát tart 2020.02.29-én Debrecenben, a Főnix csarnokban. Megszerezhető…
Ezúttal az Egri Úszó Klub két kiváló versenyzője, Békési Eszter és Holló Balázs, valamint edzőjük Kovács Ottó vehetett át díjat…
Holló Balázs Rióban a parton maradt, Tokióban döntős szerepléssel bizonyítana a 400 vegyesen Holló Balázs, az egri úszóműhely büszkesége négy…
A magyar úszó utánpótlás derékhada versenyzett szombadon a Tüske uszodában: a MÚSZ hetedik éve zajló, Jövő Bajnokai névű programjának összrégiós…
Biczó Bencének kapóra jött, hogy a világcsúcstartó Milák Kristóffal együtt gyűrheti le a kilométereket Tavaly szeptember óta nem magányosan birkózik…
Az úszókapitány csúcskísérletre állítja át a váltókat – Tokióhoz igazítják az órát a márciusi országos bajnokságon Négy magyar váltó már…
Péntek délután a Héraklész Gálán díjazták a 2019-as év legkiválóbb utánpótláskorú sportolóit és az őket felkészítő szakembereket. Az Emberi Erőforrások…