Magasrangú vendég vett részt a LEN éves kongresszusának délutáni ülésén: Paolo Barelli elnök meghívására Budapestre érkezett Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke. Az EP vezetője támogatást ígért az európai szövetség nemrég elindult programjának, amely az úszásoktatás fontosságára, és a még mindig riasztóan magas vízbefulladási statisztikák visszaszorítására hívja fel a figyelmet.
A LEN Kongresszusok történetében első ízben fordult elő, hogy egy magasrangú európai politikus vett részt az eseményen: Antonio Tajani az ülés második részére érkezett a Duna Arénába, ahol a kontinentális szövetség bemutatta a „Learn-to-swim, Prevent Drowning” programot („Tanulj meg úszni, előzd meg a vízbefúlást”).
Mint Paolo Barelli előadásából kiderült, bár Európára a statisztikák szerint „csak” tíz százalék jut a világon vízbe fulladt áldozatok számából, így is évente 27 ezren vesztik életüket a kontinensen, azaz naponta 74-en, óránként legalább hárman – főként 3-12 éves gyerekek. „A LEN programja azt célozza, hogy az előttünk álló öt évben legalább húsz százalékkal szorítsuk vissza ezt rettenetes adatsort” – közölte az elnök. Az úgynevezett „Kék Kártyát” bármelyik európai polgár megszerezheti, aki bizonyságot ad úszásbeli képességeiről, igazolva azt, hogy nem tartozik a veszélyeztetett körbe – a program emellett új sztenderdeket állít fel az úszásoktatásban, továbbá az uszodák és az életmentők számára is, melyeket mind az 52 LEN tagszövetség bevezet a jövőben.
Antonio Tajani beszédében először a sport fontosságáról szólt, amely az ősi idők óta egy a kultúrával és a békével. „A sport a határokon átívelő csodálatos tevékenység, egyszersmind az ember saját határainak feszegetéséről is szól” – mondta az Európai Parlament elnöke, aki hozzátette: a sportszektor az Európai Unió GDP-jének három százalékát állítja elő évente, 5.5 millió embernek ad munkát, és kiemelkedően fontos az egészség javításában is.
„A LEN-nek köszönhetően az úszás egyre fontosabb sportággá válik Európában, ugyanakkor azt is tudjuk, az úszósport nem csupán az egészség szempontjából fontos, de életmentő képesség is. Épp ezért teljes mértékben támogatom a LEN új programját” – jelentette ki Antonio Tajani, aki meghívta a szövetség képviselőit Brüsszelbe, hogy az EU döntéshozói előtt is mutassák be kezdeményezésüket. „Számtalan igen fontos, sporthoz kapcsolódó program fut az Európai Unióban, amelyek költségvetését épp megduplázni készülünk a következő ciklusban, úgy gondolom, ebből a támogatásból a LEN programjának is részesülnie kell” – zárta beszédét az EP elnöke.
Paolo Barelli ezután a jelenlévő nemzeti szövetségek nevében felkérte a kongresszuson a házigazda szerepét betöltő MÚSZ elnökét, Wladár Sándort egy rövid felszólalásra. Moszkva olimpiai bajnoka először megköszönte mind az európai szövetségnek, mind Antonio Tajaninak, hogy eljöttek Budapestre, és örömmel számolt be arról, hogy a Magyar Úszó Szövetségben egy hónapja már gőzerővel folyik a „Minden gyermek tanuljon meg úszni” program következő, minden eddiginél szélesebb kört érintő fázisának előkészítése, amely tökéletesen illeszkedik az európai szövetség kezdeményezésébe.