Az Úszó Nemzet Program átlépte az országhatárokat – legalábbis virtuálisan, elvégre egyre több náció érdeklődik az immár Magyarország húsz településén húszezer óvodás és kisiskolás ingyenes, és legfőképpen: minőségi úszásoktatását felölelő kezdeményezés iránt.
Két hete Sopronban még „csak” az osztrák szövetség elnökének és szakmai igazgatójának tartott előadást a MÚSZ csapata (azóta már Izraelből és Argentínából is „beneveztek” egy elsőkörös ismertetésre), és az ott elhangzottak, valamint a Löver-uszodában látottak olyannyira magukkal ragadták a sógorokat, hogy most péntekre Bécsbe „kérették” a MÚSZ-delegációját. Ahol immár az osztrák sportminisztérium irányítóinak, valamint a kinti program potenciális megszervezésében érintett szervezetek vezetőinek kellett megismételni a prezentációt.
Török Enikő, a sportszakmai csoport vezetője, Szájer Péter oktatásmódszertani vezető, Birkás Szabolcs marketingigazgató és Ralovich Gábor sportszakmai munkatárs több mint két órát töltött az osztrák sport „főhadiszállásán”, ahol többek között Ausztria egykori zseniális mellúszója, az olimpiai és vb-bronzérmes, Európa-bajnok Mirna Jukic-Berger vezette minisztériumi delegáció tagjai követték élénk figyelemmel az ÚNP-t bemutató előadást.
A tárca ifjúsági és tömegsporttal foglalkozó szakemberei, valamint a tömegsportot koordináló Sport Austria vezetői, illetve az úszószövetség legmagasabb rangú képviselői Arno Pajek elnökkel az élen hosszasan faggatták a MÚSZ-csapat tagjait a tapasztalatokról, és persze a program pénzügyi hátteréről is. Ez utóbbi igazán lényeges, elvégre az ÚNP, amellett, hogy résztvevő gyerekek családjainak pénztárcáját semmilyen formában nem terheli, gondoskodik a fiatalok szállításáról az oktatási intézmények és az uszodák között, garantálja a minőségi oktatást (a programban kizárólag a MÚSZ által kibocsátott liszenszt megszerzett oktatók dolgozhatnak), és még egyenszerelést is ad a kicsiknek.
A MÚSZ egyébként szívesen megosztja bárkivel az ÚNP részleteit – elvégre a kisgyerekek szervezett keretek között zajló, eredményes úszásoktatása az egyik, ha nem a legfontosabb feladata a világ összes szövetségének: soha nem feledhetjük, hogy az úszás nem csak az egészségmegőrzés egyik legnagyszerűbb formája, de életmenő készség is.