Nem volt tizenöt éves, amikor egy ország zárta a szívébe az athéni olimpián szerzett fantasztikus ezüstérmét követően. És még nem múlt el tizenkilenc, amikor egy ország kérdezgette: de mikor jön el végre Gyurta Dani nagy korszaka?
Ezekben a sok-sok küzdéssel és küszködéssel terhelt években két rövidpályás Eb-arany mutatta, hogy Daniban továbbra is megvan minden, ami a legnagyobb csúcsok meghódításához szükséges, ám a tű fokán végül 2009-ben sikerült átjutnia. Viszont ahogy átjutott, az mindörökké feledhetetlen marad: egy verőfényes római délutánon valami döbbenetes hajrával, egyetlen századmásodperccel előzött meg mindenkit a világbajnoki fináléban.
És innen nem volt megállás: öt éven át maradt veretlen 200 mellen, hiszen három világbajnoki címet nyert egymás után, a legértékesebbet saját bevallása szerint Sanghajban, ahol példaképét, az úszásnem fenoménját, a japán Kitadzsimát sikerült megelőznie. Persze a legfontosabb küldetés még hátravolt: az olimpiai bajnoki cím elnyerése, de Londonban ezt is teljesítette, még pedig úgy, ahogy a legnagyobbak szokták: világrekorddal győzött.
S hogy minden kerek legyen, a következő esztendőben végre 100 méteren is Európa-bajnok lett, ha rövidpályán is, míg 2014-et a második rövidpályás vb-arannyal, 2015-öt pedig egy vb-bronzzal tette emlékezetessé – igaz, az olimpiai címvédés és a budapesti vb-dobogó már nem sikerült. Mi azonban csak a szépre emlékezünk, elvégre Dani, aki immáron NOB-tagként dolgozik a sportolókért, fantasztikus fejezettel járult hozzá sportágunk évszázados sikertörténetéhez.
És ez a páratlan sikersorozat teszi méltóvá arra, hogy a Magyar Úszó Hírességek Csarnokában köszönthessük Gyurta Dánielt.
