Dr. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke és Turi György szakmai alelnök a Keszthelyi Kiscápák otthonában vendégeskedett, de nem csak az uszodába látogattak el, hanem a város elöljáróival, így Ruzsics Ferenc polgármesterrel és Manninger Jenő helyi országgyűlési képviselővel is tárgyaltak az úszók és az egyesület számára kínálkozó támogatási lehetőségekről, hiszen az elért sporteredmények tekintetében a térség egyik legeredményesebb klubja működik itt évek óta.
A különleges vendégek a Kiscápák délutáni edzését sem hagyták ki, így a Csik Ferenc Tanuszodában testközelből figyelhették meg, hogyan zajlik a munka Csala Tamás edző és Szántó Kata, az egyesület elnökének vezényletével, majd a Szövetség elöljárói a helyi Csik Ferenc emlékplakettet is meglátogatták, amit anno még 1980-ban maga Wladár Sándor avatott fel.