Az 5km-es verseny kapcsán még viccelődve emlegettük a Tom Hanksnek Oscar-díjat hozó filmet, a Számkivetett-et, ahol a főhősnek kőkeményen meg kell küzdenie a hullámokkal, mielőtt képes kijutni a nyílt óceánra. Szombat délutánra változott a helyzet – és nem csupán a hullámok miatt éreztük úgy, hogy a 25km-es viadal összes indulója számkivetettnek tekinthető.

 

Azt egyébként utólag többen sem értették, hogy a helyi viszonyokat jól ismerő olasz szervezők miért gondolták úgy: egy és hat óra meg lehet rendezni a leghosszabb távot – holott aki itt él, pontosan tudja, a szél még a relatíve békésebb napokon is rendre megerősödik délután.

 

Délelőtt, mondjuk úgy, az előző két naphoz képest kifejezetten nyugalmi állapotban is relatíve hullámos pályán kellett haladniuk az 5km indulóinak, ugyanakkor ahogy közeledett aztán a 25km rajtja, úgy kezdett el egyre erősebben fújni a szél. Egykor azért még nem tűnt vészesnek a dolog, ám nem egészen egy óra múlva már ugyanolyan látványos, magas és tarajos hullámok szántották a pályát, amelyek reggel még csupán a sekély részen csapkodtak. Három óra környékén a víz pedig pontosan úgy festett, mint csütörtökön és pénteken, amikor még edzeni sem engedték az Eb-résztvevőket – ehhez képest most az egész kontinensviadal leginkább embertpróbáló versenyén kellett az úszóknak megküzdeniük az elemekkel.

 

A szabályok szerint háromórányi úszás után már lehet eredményt hirdetni, azaz úgy állítható le a verseny, hogy érmek oszthatók. Mivel azonban a 23 hős közül továbbra sem adta fel senki a küzdelmet, jóllehet a körülményekre hovatovább a brutális jelző használata sem tűnt túlzásnak, a bírók továbbra is csupán passzív szemlélődőként figyelték a történéseket.

 

Eközben az etetőhajón lévő edzők közül egyre többen lettek rosszul az óriási hullámverésben – a 15 kilométer után magát továbbra is egészen bámulatosan tartó, folyamatosan az első három hely valamelyikén haladó Sárkány Zalán például nem értette, miért Gellért Gábor szövetségi kapitány eteti folyamatosan; edzője, Pulai Vince ekkor már a hajópadlón ült összegörnyedve, gyakorlatilag tengeribetegen.

 

Eközben a pályán egyre szürreálisabb jelenetek játszódtak. Mint utóbb Balogh Vivien mesélte, egy ötös bolyban úszva egyszercsak arra lett figyelmes, hogy a mellettük haladó bírói hajót egy nagyobb hullám olyan erővel sodorja feléjük, hogy az öt lány végül nem kis erőfeszítéssel, saját kezűleg állította meg az épp a fejükre zuhanni készülő hajótestet.

 

Hamarosan a világbajnokságon, a Lupa csendes habjaiban bronzérmes Gálicz Péter jelezte, nem bírja tovább, miután sokadszor is tüdőre nyelte a szájába csapódó sós vizet, így őt a vízimentők hozták ki a partra, aztán Vas Luca is a kifelé vette az irányt. Az egyik főbíró ekkor már elkezdte a piros és a sárga zászlót szorongatni, hogy jelezze a verseny végét, ám nagyon úgy festett, valami olyasmit kíván elérni, hogy megadja a jelzést, ami után mindenkinek a célkapu felé kéne vennie az irányt, hogy ott eldőljenek a helyezések.

 

Legalábbis valami hasonló rekonstruálható azután, hogy a bíró végül 3 óra 38 perc után megadta a jelzést, a mezőny elején haladó olaszok pedig ekkor a cél felé indultak. Más kérdés, hogy a beütőpanelt tartó pontonokat a hullámok ekkor majdnem hatvan fokkal fordították el az ideális irányhoz képest, ráadásul amikor a taljánok odaértek, egyetlen bíró sem állt rajta (nem is nagyon maradt volna meg ott senki), ami a célbaérkezésnél alapvetés volna. Mint utóbb kiderült, az időmérést végzők azokat a jeladókat sem tudták aktiválni, amelyek ilyenkor a versenyzők csuklójára erősített transzponderekkel kommunikálva az áthaladásnál megállítják az órát, s bár a célfotóként is funkcionáló kamerák ekkor még üzemeltek, ám amikorra néhány lány is odakeveredett, már a vízbe hullottak, mert az egész miskulanciát összedöntötték a hullámok.

 

Ekkorra teljes káosz lett úrrá a versenyen – normális kommunikáció híján az úszók egy része még javában szelte a habokat, holott ilyenkor egységesen ki kellett volna szedni őket a vízből, vagy egyértelműen jelezni nekik, hogy vége a versenynek. A közönség eközben elhűlve figyelte, amint egy vízbe zuhant bírót sokkos állapotban támogattak a partra…

 

A végül a homokdűnékig kivergődő sportolók szavaiból kiderült: fogalmuk sem volt, mi zajlik körülöttük, egymásnak teljesen ellentmondó információkat és utasításokat kaptak az edzőktől, versenybíróktól; már ha kaptak egyáltalán. Negyedórával a leintés után a sportolók biztonságára ügyelő jetskisek kétségbeesetten száguldoztak a pálya széltében-hosszában, ugyanis senki sem tudta megmondani biztosra, hogy vajon az összes úszó kiért-e a szárazföldre.

 

Végül húsz perc után legalább azt be lehetett mondani, hogy mindenki megvan épségben – más kérdés, hogy a médiának nyilatkozó sportolók jó része arról beszélt: idővel a halálfélelem lett úrrá rajtuk, mert nem tudták elképzelni, hogy ekkora hullámverésben még mennyi ideig bírják, meddig kell bírniuk.

 

Kiderült, hogy úgy nagyjából 16 kilométer után az olaszok utasítást kaptak az edzőjüktől, ne menjenek ki etetésre – ezen a távon nincs olyan kör, amikor normális esetben nem frissít valaki –, hanem adjanak bele mindent; ezt hallva Sárkány Zalánt is utánuk zavarták, mert a szabály úgy szól, hogy a verseny leállításának pillanatában fennálló sorrend tekintendő végeredménynek.

 

Aminek kapcsán persze azonnal szétterjedt, hogy a hazaiak nyilván fülest kaptak a bíróktól: hamarosan jön a leállítás, ezért törtek előre. Utóbb kiderült, csupán arról volt szó, hogy az olasz szakemberek folyamatosan figyelték az aktuális időjárás-jelentést, és a szél állandó erősödését előrejelző adatok alapján meggyőződésük volt: épeszű bíró ezt a versenyt már nem fogja sokáig engedni. Más kérdés, hogy amikor az olaszok kisvártatva a célkapu közelébe érve megálltak, akkor a bírók mutatták nekik, csak menjenek szépen tovább, a verseny egyáltalán nincs lefújva… (És ezután még két körön át kellett küszködniük az elemekkel.)

 

Mindeközben ezer és egy verzió körözött arról, hogy az eligazításon azt mondták volna, ha esetleg le kell állítani a versenyt, akkor azt úgy fogják, hogy szólnak: még egy kör és vége – mások ezt cáfolták, viszont maga az a tény, hogy a leállítás zászlójelét követően még hosszú perceken át tempóztak az úszók, és többen is a célkapu felé vették az irányt, sőt, a hivatalos időmérő is valami hasonló rádióüzenetet kapott, hogy figyeljen, mert jönnek be majd az úszók (más kérdés, hogy a fent ecsetelt körülmények miatt a kamera alapján tollal papírra írogatta fel a megállapítható időeredményeket, egészen addig, amíg a kamera a vízben nem végezte…) – szóval mindezek alapján leszögezhető: valóban anarchikus állapotok uralkodtak odakint.

 

A két vezetőbíró képtelen volt kézben tartani a két versenyt (már a férfit és a nőit), és ami a legfontosabb: még véletlenül sem a szabálykönyv szerint próbálták lezárni a mind pokolibb körülmények között zajló viadalt. A regula szerint ugyanis a versenyt úgy kell félbeszakítani, hogy előbb a bírók – akik a verseny teljes hosszában felügyelik a történéseket, azaz együtt „szakadnak szét” a mezőnnyel, magyarán minden boly mellé jut legalább egy hivatalos személy – megállapítják a sorrendet (a főbíró az élen megy, tehát a legfontosabb helyezéseket ő dönti el, a többit rádión keresztül hozzák össze a többi tisztviselővel), és amikor megvan a rangsor, akkor egy zászlójelzéssel véget vet a futamnak, majd az összes közreműködő, bírói és biztonsági hajók úgy kezdenek manőverezni, hogy még az az induló is észrevegye a verseny leintését, aki amúgy betett fejjel úszik úgymond.

 

Ebből nagyjából semmi sem valósult meg, így végül nem születhetett más döntés, mint amit további másfél, de inkább kétórányi gittrágás után meghoztak: a félbeszakított verseny után nem hirdetnek végeredményt, mivel „a vezető bírók nem voltak olyan helyzetben, hogy a sorrendet meg tudják állapítani.”

 

Fogalmazzunk úgy, ezen nem csodálkozott senki – ők kábé olyan helyzetben voltak, hogy azt sem tudták, fiúk-e vagy lányok. Ami csak elsőre vicces – itt 24 sportoló egészéves felkészüléséről volt szó, bár az idő előrehaladtával már-már az életéről is; nem véletlen, hogy a LEN a hivatalos kommünikéjében az ilyenkor szokásos száraz szöveghez képest külön bekezdésben kért elnézést a sportolóktól a történtek miatt.

 

Folytatás vasárnap a tervek szerint, elvben megint lecsendesedik minden a 10km délelőtti rajtjára. Igaz, a történtek után elképzelhető: már akkor sem fogjuk hinni, ha látjuk.