Parádés győzelemmel „köszöntötte önmagát” a 25. születésnapját három nap múlva ünneplő Rasovszky Kristóf: a LEN Európa-kupa sorozat eilati nyitányán félelmetes hajrában, 0.3 másodperccel előzte meg az olasz Domenico Acerenzát. A viadal „döntőként” is szolgált a vb-csapatba kerülés szempontjából: a férfiaknál Betlehem Dávidé lett a második 10km-es rajtjog (Gálicz Péter 5km-en bizonyíthat), míg a lányoknál némi meglepetésre Balogh Vivien megelőzte Rohács Rékát.
Három hónapja egyszer már győzött Eilatban Rasovszky Kristóf, ám a FINA Világkupa harmadik állomásán a meglehetősen ellentmondásosan elbírált panelérintés miatt másodiknak hozták ki. Most, a LEN Európa-kupa nyitányán semmit sem bízott a véletlenre olimpiai ezüstérmesünk: szinte végig vezetett, majd az elképesztően izgalmas finisben is megőrizte pozícióját, és ha 0.3 másodperccel is, de biztosan elsőként érintette meg a panelt (harmadik, alig 1.7 másodpercnyi hátránnyal az olasz zseni, Gregorio Paltrinieri lett).
Mindez azt jelenti, hogy kissé hosszúra nyúlt böjt után Rasovszky végre megnyert egy 10km-es viadalt: 2019. augusztus 3-án diadalmaskodott utoljára nemzetközi vizeken (azaz FINA vagy LEN-viadalon), még a kanadai Lac Meganticban rendezett Vk-n – igaz, tavaly is rendszeresen az első öt között végzett a Világkupában, így nyerhette meg az összetettet, nem is beszélve a tokiói második helyről.
„Nagyon élveztem a versenyt, imádom a hullámokat, igazi buli ilyen körülmények között úszni – mondta Rasó a célbaérést követően. – Egy rakat olasz tolta velem végig, mind nagyon gyorsak, azaz éreztem, csak akkor lehet esélyem, ha megrántom kicsit ebben a szeles időben, mert ez a terep igazán fekszik nekem. Bejött, végig előttük tudtam maradni, igaz, a végén Acerenza jött, mint a meszes, de sikerült visszavernem a támadását, és előtte megérintenem a panelt.”
A magyarok közül kiválóan teljesített Sárkány Zalán, aki végig az első tíz között tempózott – egy ízben második helyen állt –, és végül nyolcadikként ért célba, többek között megelőzve a franciák világbajnokát, Axel Reymondot is. Igazi tétje Betlehem Dávid és Gálicz Péter szempontjából volt a versenynek, a tavalyi, Abu Dhabiban rendezett Vk-n ugyanis ők kerültek a „döntőbe” – most Eilatban az volt a tét, hogy melyikük indulhat Rasovszky Kristóf mellett a budapesti világbajnokságon 10km-en. Nos, Betlehem meggyőző előnnyel, csaknem másfél perccel előzte meg Gáliczot (14. lett összesítésben), így ő lesz ott a 10km rajtjánál, míg Gálicz az 5 vagy a 25km-es távon próbálkozhat júniusban a Lupa-tavon.
A hölgyeknél Balogh Vivien és Rohács Réka „finálézott” – itt jóval szorosabb volt a viaskodás, végig egymást figyelve, egymás közelében haladtak, végül némi meglepetésre Balogh ért előbb a célba, 9. helyen, több mint 5 másodperccel előzve meg vetélytársát. Ezzel egyszersmind a legjobb magyar eredményt produkálta, hiszen a biztos vb-induló, olimpiai negyedik Olasz Anna ezúttal „beleragadt” a tömegbe, és végül 16. lett (igaz, hasonló sorsra jutott néhány más nagyágyú is, így a szegedi kiválóság mögött záró francia világbajnok Muller, vagy az Abu Dhabiban győztes német Beck). A hölgyeknél egyébként a brazil Ana Marcela Cunha ért elsőként a célba óriási fölénnyel – miután a hagyományos februári dohai évadnyitó Vk elmaradt, az olimpiai bajnok az európai szériát választotta. Mivel a LEN-sorozat nyílt viadal, így nem csupán az öreg kontinens úszói szerepelhetnek a versenyeken, igaz, a dobogó tetejére az európaiak között elsőként célba érő Oceane Cassignol léphetett fel, övé lett a 2500 eurós fődíj is (Rasovszky Kristóf is ugyanennyit vehetett át).
Folytatás májusban Olaszországban, 13-án Piombino, 20-án pedig Alghero várja a nyíltvízi úszók krémjét.
LEN Európa-kupa, 1. állomás, Eilat
Férfiak: 1. Rasovszky Kristóf 1:55.35.2, 2. Domenico Acerenza (olasz) 1:55.35.5… 8. Sárkány Zalán 1:55:56.2… 14. Betlehem Dávid 1:56:26.3… 19. Gálicz Péter 1:57:59.6… 21. Kovács-Seres Hunor 1:58:14.8… 29. Gálicz László 2:04:54.2, 30. Pintér Ádám 2:07:55.6
Nők: 1. Ana Marcela Cunha (brazil) 2:06:01.3, 2. (EK-győztes) Oceane Cassignol (francia) 2:07:22.7… 9. Balogh Vivien 2:08.39.5, 10. Fábián Bettina 2:08:44.6, 11. Rohács Réka 2:08:44.9… 16. Olasz Anna 2:08:52.5… 23. Vas Luca 2:16:49.9… 29. Nett Vivien 2:31.16.6