A budapesti úszó Eb zárónapján Milák Kristóf parádés új országos csúccsal (50.18) nyerte meg a 100m pillangót, így a junior világversenyeken szinte napi rutinnak számító 100-200 dupla után immár a felnőttek között is megnyerte mindkét számot egy világversenyen. A hölgyek révén még két további bronzérem érkezett: Burián Kata 200 háton, Kapás Boglárka pedig 400 gyorson lett harmadik, így úszóink 12 éremmel (5-3-4), a magyar vizes csapat pedig 15-tel (5-4-6) zárt.
Bár annak idején 17 éves ifjú titánként épp a 100 pillangón szerzett ezüstérmével vált ismertté az úszóvilágban Milák Kristóf, azóta a rövidebb távon inkább csak morgolódás jutott világklasszisunknak: a glasgow-i Eb-n és a kvangdzsui vb-n is 4. lett. Most viszont nem volt mese: akárcsak 200-on, 100-on sem hagyott esélyt a többieknek, és gond nélkül behúzta a második aranyérmét is. Bár érezhetően nagyon szeretett volna bekacsintani 50 alá, végül „csak” 50.18-as országos csúccsot (és Eb-csúcsot) úszott, amivel épp a 2017-ben, ebben a medencében elért rekordját adta át a múltnak. Szabó Szebasztián ugyanezen a távon 8. lett – az egyébként egyedülálló, hogy kettejük jóvoltából mindhárom arany magyar nyakba került a férfi pillangó számaiban.
Burián Kata megőrizte a harmadik helyét a dobogón 200 háton, remek úszással, az ezüstről alig lemaradva ért a falhoz – Szabó-Feltóthy Eszter élete első felnőtt Eb-döntőjében hetedikként ért célba.
Szintén harmadik lett Kapás Boglárka, aki egy kicsit nosztalgiázott régi kedvenc számában, 400 gyorson (öt éve, Londonban még ő nyerte, igaz, akkor még nem pillangózott). Késely Ajna, aki a glasgow-i Eb-n kőkeményen megszorongatta a címét most megvédő olasz Simona Quadarellát, ezúttal negyedikként ért célba.
Nagyon bíztunk abban, hogy a legjobb idővel kvalifikáló Verrasztó Dávid folytatja a magyar vegyesúszók páratlan sorozatát, hiszen csupán a nőknél, a jól ismert okokból domináns kelet-németek jóvoltából születtek olyan győzelmi szériák (ugyanaz a náció nyer sorozatban), mint amit Cseh és Verrasztó hozott össze 2004 óta 400 vegyesen. Laci 5 sikere után Dávid 3 aranya jött, azaz nyolc egymást követő Eb-n nyerte a távot magyar úszó (a kelet-német rekord egy 10-es széria 100 gyorson), ilyen dominanciára a férfiak között sehol sincs példa. Nos, a sorozat most megszakadt – Dávid egyik mondata utóbb már jelezte a lehetséges indokot („öreg vagyok már”), avagy már Glasgow-ban is minden idők legidősebb bajnoka lett 400 vegyesen 30 évesen, most, a 33. születésnapja felé közeledve nem tudta tartani a tempót a csaknem feleannyi idős, 17 éves Ilja Borogyinnal, s mivel még ketten is megelőzték (ha nem is sokkal), 1999 után először érem nélkül maradtunk férfi vegyesúszásban (Bernek Péter 6. helyen zárt).
Mindez azt jelenti, hogy 12 éremmel (5 arany, 3 ezüst, 4 bronz) végzett az úszóválogatott, ez mind a klasszikus éremtáblán, mind az érmek összességét tekintve a 4. legjobb a mezőnyben. A három nagyhatalom, a 2014 után először élen záró britek (11-9-6), az oroszok (9-5-8), és az olaszok (5-9-13) egyelőre uralják a terepet: 75 dobogós helyezéssel elvitték az összes úszóérem 58 százalékát.
A csapatversenyt 2016 után újra az itáliaiak nyerték, akárcsak az éremtáblán, a magyar csapat itt is a negyedik helyen zárt, ami óriási fegyvertény összességében!
Nyilatkozatok
Milák Kristóf (Európa-bajnok 100m pillangón)
„Voltam annyira felkészült, hogy ne tudjanak megszívatni a falak, odafelé és visszafelé is jól jöttem. Úgy saccoltam, hogy 50.2, 50.3 van bennem. Bevallom őszintén, most, a száz pillangó előtt semmi versenyhangulatot nem éreztem, úgy voltam, hogy odamegyek, aztán leúszom. Sokat kivett belőlem az elmúlt egy hét, de igazából erre készültem, ehhez értek, most ezt meg is csináltam.”
Burián Kata (bronzérmes 200m háton)
„Úgy örülök, hogy végre vége van. Nagyon fáradt vagyok. Nem tudom, hogy ezt az úszást hogyan csináltam. Amúgy is annyira nehéz az utolsó napon úszni a fő számot, főleg, hogy a csapat nagy része már hazament, én meg csak két napot töltöttem a buborékba költözés előtt a családommal. Úgy álltam neki, hogy itt, Budapesten dobogóra akarok állni, ha belepusztulok is.”
Kapás Boglárka (bronzérmes 400m gyorson)
„Egy picit szerettem volna jobb időt úszni. Amikor az utolsó ötvenre ráfordultam, és éreztem, hogy tudok hajrázni, akkor meglepődtem, hogy még ennyi maradt bennem. Örülök az eredménynek. Nem tudom, hogy a négyszáz gyorssal hogyan számoljak, egyelőre nem biztos, hogy úszom ezt a számot az olimpián, Virth Balázs edzőmmel még eldöntjük, hogy megéri-e egy esetleges döntő a kétszáz pillangó előtt.”
Késely Ajna (4. 400m gyorson)
„Sokan gondolhatják, hogy egy picit csalódott vagyok, talán jobban örültem volna egy ötödik helynek, mert már elegem van a negyedik helyből. A következő edzőtáborban a célom, hogy ezen túllépjek. Talán nagyon bevonzottam ezt a négyest, de egyszer minden sorozatnak véget kell érnie. Mindenesetre én azt hiszem, hogy büszkén távozhatok az uszodából az Európa-bajnokság után.”
Verrasztó Dávid (4. 400m vegyesen)
„Ilyen idővel nem lehetek csalódott. Reggel még jó voltam. Jobbnak kell lennem, ennyi. Gratulálok a többieknek, Emelt fővel mehetek edzeni. Itt volt az ideje, hogy kikapjak, amit azért tisztességgel tettem meg, nem lehetek csalódott. Az olimpiáig megyünk edzőtáborba, készülünk, van mire, mert komoly időkkel vertek meg.”
Szabó-Feltóthy Eszter (7. 200m háton)
„Nem igazán figyeltem a többieket, engem elvitt a hév, ez tény. Az elejét jól megcsináltam, a vége nem annyira sikerült, de örülök, hogy úszhattam egy felnőtt Eb-döntőt. Egyéni csúcsot vártam az Eb-től, amivel pályázhattam a döntőre, ez meg is lett, és harmadik úszásnak ez nem volt rossz.”
Szabó Szebasztián (8. 100m pillangón)
„Kicsit agresszíven kezdtem, kipróbáltuk, nem jött be, kicsit el is fáradtam már a végére. Az ötvenen megvan az arany, ez a lényeg, örülök, hogy tudtam még egyet versenyezni.”