Az ifjúsági Országos Bajnokság utolsó napján 10 egyéni számban és két váltóban avattak ma bajnokokat a kaposvári Csik Ferenc versenyuszodában. A rövid sprintszámokon kívül, hosszabb távokon, így 800 és 1500 gyorson is összemérhették tudásokat a fiatalok. Az elmúlt négy nap teljesítményét figyelembe véve a verseny végén pedig kihirdették a legeredményesebb fiú és lány versenyzőt, illetve csapatot. A fiúk mezőnyében, Zombori Gábor (Budafóka), a lányok között Mihályvári-Farkas Viktória (FTC), még az egyesületeknél a Szegedi Úszó Egylet érdemelte ki ezt a címet.
Mihályvári-Farkas Viktória, a fradi versenyzője 1500 gyorson tekintélyes előnnyel tudott nyerni (egyedüliként 17 percen belül) és szerzett ezzel újabb bajnoki címet egyéniben – szám szerint a harmadikat – itt Kaposváron.
Zombori Gábor is tovább gyarapította aranyérmeinek számát, ezúttal 200 gyorson sikerült magabiztos győzelmet aratnia Fábián Milán, és Galyassy Szilárd előtt. A lányoknál ezen a távon szegedi Fábián Fanni állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, akinek egyedüliként sikerült 2:01 alatt teljesíteni a távot, így – a 400 gyors után – egy újabb egyéni bajnoki címmel gazdagodott. Második helyen Gál Kincső végzett, még Szőke Zita bronzérmes lett.
A fiúknál 50 m mellen Gál Olivér, a Bácsvíz KVSC tehetsége volt a leggyorsabb, a BVSC mellúszója Böhm Sebestyén másodiknak, még a Hód Úszó versenyzője Matejdesz Máté harmadiknak érte el a falat.
Békési Eszter az Egri Úszó Klub versenyzője a 100 és 200 mell után, 50 mellen is diadalmaskodott, a miskolci tehetség Vécsei Réka, és a hajdúszoboszlói Suba Zsófi előtt, aki új évjáratos csúcsot úszott.
50 férfi háton Zombori Gábor elsőként csapott célba (megszerezve ezzel a negyedik egyéni bajnoki címét itt) a pécsi tehetség Jászó Ádám és zalaegerszegi Gergye Ákos előtt. Ugyanebben a számban a lányoknál a Bálinti egyesület színiben úszó Komoróczy Lora Fanni volt a leggyorsabb, aki legfiatalabbként a mezőnyben, bő két tizeddel, a második helyezett kiskunhalasi Kiss Virág előtt érte el a falat, még a harmadik Ugrai Panna lett.
100 pillangón Kós Hubert aratott diadalt (ezzel négy elsőséget szerzett négy nap alatt) a Budafóka úszója, Galyassy Szilárd és Lakner Dávid előtt. A lányoknál a nyíregyházi Hatházi Dóra csapott célba elsőként – akárcsak 50 pillén. Az ezüstérmes Ugrai Panna lett, a dobogó harmadik fokára pedig a Bohóchal versenyzője, Nyirádi Réka állhatott fel.
A mai leghosszabb férfi számban, 800 gyorson a zalaegerszegiek kiválósága Betlehem Dávid győzött, magabiztos taktikus úszással egyedüliként 8:10 alatt, egyéni csúcsot úszva. A második helyre a szegedi Fábián Milán ért be, megelőzve a Kőbánya SC versenyzőjét Tabi Zoltánt, aki így bronzérmes lett.
A 4×100-as vegyesváltó zárta a napot és egyúttal az ob-t is. Először a lányok ugrottak vízbe, ahol nagy csatában a HSÚVC csapata, Forján Anna, Zaka Maja, Batta Orsolya, Szőke Zita összeállításban zsebelte be a bajnoki címet. Az Újpest váltója a második, még a BVSC a harmadik lett. A fiúknál a Budafóka ünnepelhetett (Potesz Levente, Zombori Gábor, Galyassy Szilárd, Győri Csanád), hiszen két másodperccel előzték meg a második helyezett BVSC-Zugló váltóját, harmadiknak pedig a Szegedi Úszó Egylet váltója ért be.
Ifjúsági Országos Bajnokság – a 4. nap bajnokai
FIÚK
200 m gyors
Zombori Gábor (Budafóka SE) 1:49.42
50 m mell
Gál Olivér (Bácsvíz KVSC) 28.92
50 m hát
Zombori Gábor (Budafóka SE) 25.90
100 pillangó
Kós Hubert (UTE) 54.21
800 gyors
Betlehem Dávid (Europtec ZUK) 8:07.09
4×100 m vegyesváltó
Budafóka SE (Potesz Levente, Zombori Gábor, Galyassy Szilárd, Győri Csanád) 3:51.38
LÁNYOK
1500 m gyors
Mihályvári-Farkas Viktória (FTC) 16:36.05
100 pillangó
Hatházi Dóra (Nyíregyházi Sportcentrum) 1:00.57
50 m mell
Békési Eszter (Egri Úszó Klub) 32.55
50 m hát
Komoróczy Lora Fanni (Bálinti Úszó Egyesület)
200 m gyors
Fábián Fanni (Szegedi Úszó Egylet) 2:00.55
4×100 m vegyesváltó
Hódmezővásárhelyi SUVC (Forján Anna, Zaka Maja, Batta Orsolya, Szőke Zita) 4:20.90