HÍREK

    2015-08-11 //

    Hosszú Katinka két arannyal folytatta Moszkvában

    Sokat nem pihenhettek a világbajnokságon szereplő úszók: a hétfői utazó nap után kedden-szerdán már a FINA Világkupa-sorozat nyitóállomása volt esedékes Moszkvában. Hosszú Katinka természetesen ismét halmozza a számokat – az első napon hét fináléban úszott, és 200 gyorson és 200 vegyesen tudott nyerni. Szintén aranyérmes lett Verrasztó Dávid, 400 vegyesen.

    A Világkupát az idei szezonban 50 méteres medencében rendezik – a FINA jelezte, az olimpiai felkészülést segítendő erre az évre felfüggesztik a megszokott rövid pályás változatot. Így a szintidők megúszására is sokkal több versenyen van lehetőség – ráadásul a kétmillió dolláros összdíjazás is vonzó lehet.

    Az előző három év női összetett győztese, Hosszú Katinka ismét a lovak közé csapott – igaz, teljesítményén látszott, hogy vasárnap még két igen erős 400 vegyest úszott, és mi tagadás, a finálé után begörcsölt lábbal jött ki a medencéből, két tévényilakozat között pedig fájdalomcsillapító tablettákat kellett beszednie.

    Ettől függetlenül hősien küzdött Katinka, és két számot sikerült is behúznia. Kétszáz gyorson győzött (1:56.83), majd nem sokkal később kétszáz vegyesen is, igaz, ezúttal jóval lassabban kezdett az első százon, ötvennél például harmadiknak fordult. Aztán persze beleerősített, és végül 2:10.68 perces idővel gyűjtötte be az aranyérmet. Két sprintszámban 4. helyen zárt, 50 háton két századdal maradt le a bronzról (28.54), míg 50 gyorson valamivel többel (25.17).

    Hogy azért nem volt teljesen topon fizikailag Katinka, az 200 háton volt lemérhető, ahol csupán 6. lett, tíz másodperccel rosszabb idővel, mint amennyivel bronzot szerzett Kazanyban (2:16.66). Száz pillangón (1:00.96) és a napzáró 800 gyorson (9:00.79) szintén kevésbé volt élesre töltve, így nyolcadikként ért a falhoz.

    Katinkán kívül Jakabos Zsuzsanna szerzett érmet a hölgyek között: 200 vegyesen lett második, „magyar 1-2-t” produkálva, 2:12.15 perccel.

    A nap aztán aranyos véget ért: Verrasztó Dávidot tovább vitte a lendület, és a kazanyi ezüstöt egy moszkvai első hellyel fejelte meg, 4:14.89-cel – a finis igen izgalmas volt, végül 21 századdal sikerült megelőznie az olasz Federico Turrinit. Ebben a számban Dávidnak ez volt a negyedik győzelme a VK-históriában.

     

     

     

     

    2015-08-11 //

    656 000.

    Ennyi találatot ad ki google keresőmotorja 53 századmásodperc alatt Cseh Lászlóra. Dárdai Pálra 293 ezer érkezik, Dzsudzsák Balázsra 89 ezer. Nem, nem sétálunk el a futball irányába, hogy itt bezzeg, ott viszont – csupán jelezném finoman, miként is állunk a világban a prémium sportágakban a magyar sztárok ismertségével.

    Néha egyébként az az érzésem, tologatjuk a dömperkéinket a mi kis homokozónkban, és egyszerűen nem fogjuk fel, milyen ikonok vannak úgy egyébként a társaságunkban, akik nagyságrendekkel nagyobb sztároknak számítanak külföldön, mint idehaza. Győzikéhez viszonyítva, például, de nyilván találunk még egy rakat robbanásig pumpált celeblufit, akik miatt embertömegek meresztik a szemüket napszám a magasba, meg a képernyőre, hogy vajon történt-e valami igazán említésre méltó a fölöttünk köröző óriásokkal – például egyikük tilosban parkolt-é a piac előtt, ahol egyébként vett másfél kiló oldalast, igaz, egyszer leejtette a szatyrot a zöldségesnél, minő tragédia, két tojás eltörött, még az asztfalton maradt foltokat is lefilmezte a tévéstáb, jogos, hogy ez megy főműsoridőben. Vagy feldőlt biciklistül, és/vagy negyedszer hagyta el a feleségét.

    Cseh Laci meg világbajnok lett kétszáz pillangón.

    Igaz, ő nem a fellegekben röpköd, nem ítélik el adócsalásért, és nem vesz gyémántgyűrűt nyuszikának. Itt jár köztünk, immár kétszeres világbajnokként.

    Amúgy a verseny után nagyjából tizenöt perc, míg „kijut” a vegyeszóna első folyosójáról. E fertályóra alatt nyilatkozik a német ARD-nek, az olasz RAI-nak, az amerikai NBC-nek, a brit BBC-nek, a japán Aszahinak, az ausztrál Sevennek, a francia TF1-nek és Canal Plus-nek, aztán a Eurosportnak, majd még megállítja a holland, a dán és a svéd tévé riportere. Mutassanak még egy magyar sportolót, vagy bárkit a Kárpát-medencéből – Hosszú Katinkán kívül –, akit negyedóra alatt lát saccra 150 millió néző.

    Nagyjából akkor, amikor az itthoni lakosság túlnyomó része azt nézi, hogy Kisgrófó, vagy ki az isten mondjuk berekedt a koncertje előtt, de egy javasasszonytól kapott gyógytea után gond nélkül végignyomta a soros haknit. Ha ez még nem történt meg, majd meg fog, nyugi – de most nem ez az érdekes.

    Hanem az, hogy Laci negyedik ötven métere és az utolsó, levegő nélküli négy tempója kevesebb embert érdekel. Ez úgy nagyjából tíz éve megy így – itthon nézik annyian, amennyien, külföldön jóval többen, mindenféle viszonyszámmal visszaigazolhatóan. Persze, a francia meg a brit nem miatta kapcsolja be a tévét, viszont nem csupán Camille Lacourt-t vagy Adam Peatyt ismeri, de Cseh Lászlót is. Az úszóközegről nem is beszélve. Amikor Lackó nyert Kazanyban, a vegyeszónában angol, német és olasz kollégák törtek ki tapsviharban. Persze ők sem hittek a szemüknek, meg mi sem, viszont imádták, amit láttak.

    Kevés ennél inspirálóbb történet született az utóbbi időben. Mert az lélegzetelállító, hogy valaki közel a harminchoz ebben a sportágban, tíz évvel az első aranyérme, és héttel az utolsó, igazán világraszóló produkciója után újra csúcsra érjen. Az úszás ugyanis ott tart, hogy embereket figyelhetünk tempózni a kötelek között, viszont akiket közülök egy ilyen világversenyen viszontlátunk a dobogón, azok valóban emberfeletti teljesítményt nyújtottak. Magán a versenyen – és persze előtte is, hónapokon át, amikor arra edzettek, hogy itt a legjobbak legyenek. Sokadszor is szögezzük le: nincs még egy olyan sportág, ahol naponta 10-12 ezer métert kell edzeni azért hét órán át, hogy aztán majd 200 métert csúcsformában pillangózzanak végig két perc alatt. Évente háromszázszor 10 ezer méter 200-ért. Háromszázszor hét óra két percért. Jó, ez durva egyszerűsítés, viszont tán szemlélteti, milyen irdatlan követelményeket támaszt a víz azokkal szemben, akik a leggyorsabban akarnak úszni benne.

    Laciban több méter és óra van, mint a vetélytársak 97 százalékában. Mégsem használódott el benne, sem a teste, sem a lelke. Ami persze csak most derült ki, mert bőven azt hittük, hogy amúgy már rég. Peking óta a klasszikus világversenyek nem úgy sikerültek, ahogy remélte. Igen, mindnek úgy ment neki, hogy ő most megmutatja, és igenis győzni akar, de... Összességében nem hittünk neki. Magunk közt. Belül. Többé-kevésbé elkönyveltük, hogy leszállóágban van, mert a teste már nem olyan kidolgozott, mint 2008-ban, az időeredményeken is látszott, nem csupán azért marad el a korábbi legjobbaktól, mert ismét textildresszt kell viselni... Akadt, aki a befejezésre akarta rábeszélni. Mások dünnyögtek, hogy csak a Gerevich-ösztöndíjért csinálja, Európában még tartja magát, de lám, a 2013-as barcelonai vb-n csak egy jól elsült 100 pille mentette meg... Inkább tűnt egy afféle utolsó dobásnak a januári váltás. Vissza a gyerekkori edzőhöz, és persze új módszerek, azokkal más lesz... Hát, PR-nak jó, mondták sokan.

    Aztán eljött Kazanyba, és odavert mindenkinek. A rajtlistán mindig megjelennek a születési évszámok. 1994, 1994, 1995, 1992, 1993, 1994 – ez szerepelt a mellette úszó 3-3 versenyzőnél. Nála 1985.

    Hét kilóval könnyebben, a régi fittséggel, átfazonírozott technikával, győzelemre hangolt lélekkel újra és újra meg lehet hódítani a világot. Így fest egy példakép. A 18-49-es célcsoportot akár hagyhatjuk is – hanem a 7-17-es korosztály mindegyikének kéne mesélni róla nagyon sokat, hosszan. Hátha többször keresnek rá a google-ban. És akkor még valami derengést is felfedezhetnénk a távoli horizonton.

     

    2015-08-10 //

    És most mi jövünk!

    Orbán Viktor miniszterelnök a kazanyi világbajnokság záróünnepségén a következő rendező, Magyarország képviseletében átvette a FINA-zászlót dr. Julio C. Maglionétól, a FINA-elnökétől. A visszaszámlálás indul – ennek jegyében a FINA-elnök néhány órával korábban Kósa Lajos és Gyárfás Tamás, a 2017-es vb szervező-bizottságának felkérésére elindította a 17. világbajnokság hivatalos honlapját.

     

    Először a FINA hivatalos zárósajtótájékoztatóján vette át Magyarország képletesen a stafétabotot. Miután Julio C. Maglione FINA-elnök és Vitalij Mutyko orosz sportminiszter méltatta a kiváló rendezést, Gyárfás Tamás és Kósa Lajos, a 2017-es budapesti világbajnokság szervező-bizottságának vezetői kapták meg a szót.
    Mindketten hangsúlyozták, nagyon magasra került a mérce Kazanyban, ha az éremkollekcióból marad egy arany, azt mindenképpen a szervezőknek kell adni.

    Gyárfás Tamás – egyszersmind a FINA alelnöke – kiemelte, nem lesz könnyű Kazany nyomdokaiba lépni, ennek ellenére a FINA-család biztosan számíthat arra, hogy a lehető legnagyszerűbb létesítmények és körülmények várják őket Budapesten és Balatonfüreden. Kósa Lajos hozzátette, külön küldöttség érkezett Kazanyba, melynek tagjai úgymond tanulni jöttek, hiszen a szervezőktől nagyon sok mindent el lehet lesni a 2015-ös vb helyszínén.

    Ezt követően Dr. Julio C. Maglione képletesen elindította a 2017-es világbajnokság hivatalos weboldalát, amelyet a www.finaworlds2017.comcímen lehet elérni.
    Este, a színpompás záróünnepség során Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök köszönetet mondott Kazanynak, majd közölte: átadják Budapestnek a stafétát azt kívánva, hogy a következő vb ugyanolyan sikeres legyen és annyi érmet hozzon a magyaroknak, mint a mostani.

    Dmitrij Medvegyev hozzáfűzte, a 16. vizes vb-n több mint 3000 sportolót láttak vendégül 190 országból. Julio C. Maglione, a FINA elnöke beszédében kifejtette: a FINA történetének egyik legcsodálatosabb fejezetét írták, otthon érezték magukat Kazanyban, amely az eddigi legjobb világbajnokság házigazdája volt.
    Rusztam Minnyihanov, az oroszországi Tatárföld köztársasági elnöke ugyancsak köszönetet mondott a szervezőknek és a közönségnek.

    Ezután következett a FINA-zászló átadása: Minnyihanov elnök előbb Maglione elnöknek adta vissza a lobogót, a nemzetközi szövetség elnöke pedig tovább adta azt Orbán Viktor miniszterelnöknek.

    A magyar kormányfő ezután rövid beszédet mondott az ünnepségen.
    „Az éremtábla szerint 9 aranyérmet szerzett Oroszország. Határozott véleményem, hogy valójában 10-et, mert a rendezés színvonala okán Kazany és Tatárföld egyaránt egyértelműen megérdemli a világbajnoki címet.
    Oroszország büszke lehet sportolói helytállására, és Oroszország ugyanúgy büszke lehet, hogy egy minden szempontból kiemelkedő világbajnokságot rendezett.
    Feladták nekünk, Magyarországnak a leckét. Mint láthatták, visszaadták a FINA elnökének, dr. Julio C. Maglionénak a FINA zászlaját, amelyet mi vehettünk át tőle. Mint Magyarország miniszterelnöke kijelenthetem, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy két év múlva, Budapesten mi is kielégítsük a legmagasabb igényeket, hogy amikor mi adjuk át a zászlót 2017. július 30-án a következő rendezőnek, Gwanjunak, ugyanolyan jó érzéssel tehessük ezt meg, mint most Kazany képviselői.”

    A 17. FINA-világbajnokságig már nincs teljes két esztendő hátra: 2017. július 15-én veszi kezdetét minden idők legnagyobb magyarországi sporteseménye.

     

    Fotó:Szaka József

     

     

     

     

    2015-08-10 //

    Gyárfás Tamás értékel – és persze előretekint 2017-re

    Magasra tették a mércét az orosz rendezők a kazanyi vizes világbajnoksággal, amelyen Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke szerint kiemelkedőan szerepeltek a magyar sportolók.

     

    „Katinka a mi zászlóshajónk, a hétfői világrekordjával megadta az alaphangot, tegnapi teljesítményével pedig igazolta, hogy ő a legnagyobb” – nyilatkozta az MTI-nek Gyárfás Tamás. A szövetség első embere hozzátette, a 26 éves, immár ötszörös világbajnok Hosszú Katinkának az egyetlen „sajnálatos gondja”, hogy túl sok mindenben jó. Megjegyezte, nem biztos, hogy érdemes volt neki hét számban elindulni, ugyanis egy világbajnokság más, mint egy világkupa. Azt ugyanakkor leszögezte, hogy férje, egyben edzője, Shane Tusup „kezében egyértelműen jó helyen van”, és ők tudják, mi a legjobb nekik.

    Katinka először múlt hétfőn, 200 méter vegyesen világcsúccsal győzött, majd jött a 200 méter háton szerzett bronz, s az elődöntőben megdöntötte Egerszegi Krisztina 1991-es országos csúcsát, amely 2008-ig világrekord is volt. Az Iron Ladynek nevezett úszó aztán vasárnap 400 vegyesen is nyert, s összesen 84 ezer dollár (23.8 millió forint) pénzdíjat gyűjtött a vb-n.

    Gyárfás Tamás kiemelte a három pillangószámban érmes, 200-on első, 100-on második, 50-en harmadik Cseh László teljesítményét is: „Benne az a csodálatos, hogy sokan lemondtak róla, hazudnék, ha azt mondanám, hogy bennem nem volt félsz ennek kapcsán. Ugyanakkor ő bízott magában és abban az emberben, akit választott, aki fizikailag és pszichológiailag is csodát művelt vele” – mondta Gyárfás Tamás Cseh januári edzőváltására utalva, amikor visszatért gyerekkori edzőjéhez, Plagányi Zsolthoz. „Ő a legnagyobb meglepetése és a legnagyobb hőse ennek a világbajnokságnak. Érdekes, ha jól rajtol, talán a másik két távon is nyerhetett volna. Hatalmas dolog, hogy ő nem verte a mellét, hanem kimondta, dolgoznia kell még a rajtján.”

    A sportvezető beszélt Gyurta Dánielről is, aki sorozatban három megnyert világbajnoki cím és egy olimpiai aranyérem után „csak” harmadik lett Kazanyban 200 m mellen: „Egyáltalán nem dől össze a világ, ráadásul ezzel most talán az a bizonyos teher kicsit lement róla, ez talán jó lesz a riói olimpia előtt.”

    Gyárfás Tamás a két év múlva Budapesten sorra kerülő világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, az egyik, ha nem a legfontosabb seregszemle lesz majd a 2024-es riói olimpia helyszínkijelölése előtt. „Ez több, mint egy sportesemény, ez a tükörképe lesz az országnak. Azt mindenki tudja, hogy a sporteredményeink rendkívüliek, ezért fogják majd csak azt vizsgálni, hogy a rendezésben helyt tudunk-e állni.”

    A nemzetközi szövetség (FINA) alelnöke hangsúlyozta, hogy Kazany magasra tette a mércét: „Az oroszok mindent megadtak, messze túlteljesítették az igényeket, nekünk egyedi dolgokat kell kitalálnunk. Ugyanakkor mindenki bátorít és sokra tart minket, bíznak bennünk. Ez egész Magyarország megmérettetése lesz.”

     

    Fotók:Szaka József

     

     

    2015-08-10 //

    Kiss László értékelése a kazanyi vb-ről

    A két évvel ezelőtti barcelonai eredményeket sikerült túlszárnyalni, így elégedett a magyar úszóválogatott kazanyi szereplésével Kiss László szövetségi kapitány. A 2013-as világbajnokságról 3 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzéremmel tértek haza a magyarok, most 3–2–4 a mérleg.

     

    A szakember külön kiemelte a 400 és 200 méter vegyesen arany-, 200 méter háton pedig bronzérmes Hosszú Katinkát, aki nemcsak, hogy „hozta magát”, hanem azzal, hogy a rövidebbik vegyes számban világcsúccsal diadalmaskodott, túlteljesítette az elvárásokat.

    A szövetségi kapitány hatalmas elismeréssel beszélt Cseh Lászlóról, aki első úszóként a hetedik vb-jén is érmet szerzett. A 29 éves versenyző 200 méter pillangón arany-, 100-on ezüst-, 50-en pedig bronzérmet nyert.

    „Laci több mint hét kilóval kevesebb, végre ideális a súlya, a rutinja pedig fantasztikus” – mondta Kiss László, aki hozzátette, szomorúan olvasta a magyar sajtóban, hogy Cseh teljesítményét beárnyékolta a 18-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps remeklése, aki a San Antonióban rendezett nyári amerikai bajnokságon jobb időket úszott. Leszögezte, teljesen más egy világbajnokság, ahol Csehnek minden érméért háromszor kellett úszni, szemben Phelpsszel, akinek csak kétszer.

    A Kazanyba 2009 óta veretlenként érkező Gyurta Dániel 200 méter mellen nyert bronzérmével kapcsolatban elmondta, az olimpiai bajnok úszónak egyszerűen nem lett volna szabad ennyire erősen kezdeni a döntőben: „Úgy gondolom, száz mellen kellene javulnia, hogy ne történjen meg vele még egyszer az, hogy elvigyék, és ne tudja úgy teljesíteni a második száz métert, ahogyan azt neki kell.”
    Hozzátette, biztos benne, hogy Gyurta ötkarikás felkészülését ez az eredmény még jobban erősíti majd.

    A vizes vb zárónapján 400 méter vegyesen ezüstérmes Verrasztó Dávid Kiss László szerint igazi klasszissá vált: „Dávidnál végre elérkezett az igazi áttörés, tavaly a dohai rövid pályás világbajnokságon látszott, hogy már nem csak Európában képes kiugró teljesítményre, s ezt most a nagymedencében is sikerült igazolni. Nagyon jó látni, hogy a magyar vegyesúszó-iskolának köszönhetően itt egy újabb, a szó szoros értelmében vett világklasszis.”

    Az 1500 méter gyorson bronzérmes Kapás Boglárkával kapcsolatban kiemelte, hogy az ezen a távon elképesztő országos csúccsal harmadik versenyző teljesen kiúszta magát a fináléban, ezért nem tudott fő számában, a 800 méteren még jobban teljesíteni, ott végül hatodik lett.

    Szilágyi Liliána élete első felnőtt nagymedencés világbajnokságán 200 méter pillangón a hetedik helyen végzett, 50 és 100 méteren azonban visszalépett. „Biztos vagyok benne, hogy ha egészséges, akkor lényegesen jobb eredményre lett volna képes. Összességében a 200 méter pillangó mezőnye nem olyan erős” – mondta a kapitány, aki szerint a jövő évi riói olimpia előtti felkészülése már sokkal jobb lehet Szilágyinak, idén ugyanis több „tényező” – érettségi, egyetemre jelentkezés – negatívan hatott rá.

    A tréner röviden kitért Jakabos Zsuzsannára, valamint Gyurta Gergelyre is, egyelőre még a szakmai stáb sem tudja az okát, hogy előbbi miért szerepelt a vártnál gyengébben, míg utóbbinak a kapitány szerint „el kell döntenie, hogy nyílt vízi úszóként, vagy medencés versenyzőként akarja-e folytatni a pályafutását, mivel a kettő együtt nem fér meg”.

    Kiss László leszögezte, a decemberi izraeli rövid pályás Európa-bajnokságot is komolyan veszik, így hiába lesz jövő nyáron olimpia, a legjobbak ott is versenyeznek majd.

     

    Fotó: Szaka József

    2015-08-09 //

    Kazany: dupla és minden

    Barcelona: 3 arany, 1 ezüst, 1 bronz – 5 érem. Kazany: 3 arany, 3 ezüst, 4 bronz – 10 érem. Úszóink tehát megduplázták a dobogós helyezések számát, ami lenyűgöző teljesítmény. A zárónapon 400-as vegyesúszóink „dübörögtek”: Hosszú Katinka arany-, Verrasztó Dávid pedig ezüstérmet szerzett.

     

    Verrasztó Dávid eddig Európában tündökölt, az első apróbb áttörést a tavalyi, dohai világbajnokság hozta, ahol rövid pályán már bronzérmes lett. Most viszont megtörtént az igazi „színpadra lépés”: immár a vb-dobogón is viszontláthattuk klasszisunkat, mégpedig a második helyen! Félelmetes hajrát vágott ki – a japán Daja Szeto ma rettenetesen erős volt, viszont az amerikai vetélytársat, Chase Kaliszt óriási finisben megelőzte, így ezüstérmes lett! (És hogy minden szép legyen: a papa, Zoltán legnagyobb eredménye, a cali vb-győzelem után 40 évvel ismét egy Verrasztó állhatott vb-dobogóra!)

    Hosszú Katinának viszont csak a piros vonal volt az ellenfele – ez mutatja a világrekord megúszásához szükséges tempót. Nos, akárcsak délelőtt, délután is elég hosszan őt üldözte a vonal, még az utolsó százra fordulva is, ám a záró ötvenen már elé került, és Katka eléggé le is lassult – mint utóbb kiderült, irtózatosan begörcsölt a combja, azaz úgy győzött, hogy az utolsó 20-30 métert szinte lábtempó nélkül úszta végig, kizárólag a karjával húzott...

    Vegyesváltónknak lett volna még ott a helye a döntőben, de sajnos Gyurta Dani szokásos rajtéhsége ezúttal rosszul sült el: míg a londoni olimpián a 0.00-ás váltása is kellett az 5. helyhez, most ismét rossz ütemben repült, –0.18-as ideje miatt kizárták a csapatot, pedig 3. idővel jutottunk volna be (s lett volna a váltó automatikus riói résztvevő). Így marad a londoni pótvizsga, az Eb-n a 12 kvalifikált mögötti négy legjobb idő egyikét kell megúszni.

    Hosszú Katinka hasonló eredménnyel zárt, mint Barcelonában (2 arany, 1 bronz), így már ötszörös világbajnok – vb-aranyak tekintetében így már ő számít minden idők legeredményesebb magyar úszójának, a négyszeres győztes Darnyi Tamást megelőzve. Cseh László két hatalmas rekordot állított fel: ő lett az első az egyetemes úszótörténelemben, aki hét világbajnokságon tudott érmet szerezni, egyszersmind ő lett az első férfiúszó, aki ugyanazon úszásnem mindhárom távján érmet tudott szerezni (a gyorsúszást nem számítva).

    Persze, az összkép így is óriási: a medencés úszócsapat 3-2-4-es éremmutatóval zárt, amivel az úszó éremtáblán a 6. helyen zárt válogatottunk. Előttünk végeztek az amerikaiak, az ausztrálok, a kínaiak, a britek és a franciák – míg mögöttünk olyan nagyhatalmak, mint a svédek, a hollandok, a japánok, az olaszok, a németek vagy a brazilok. A 9+1 érmes termés meglehetősen jó előjel mind a riói olimpia, mind a 2017-es budapesti világbajnokság előtt.

     

    Nyilatkozatok

    Hosszú Katinka

    „Egy újabb álmom vált valóra ezzel az eredménnyel. Az egész világbajnokság úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Megismételtem a barcelonai eredményemet, de az egészet felülmúltam a 200 vegyes világcsúcsának megdöntésével. Igen, az egy picit talán elvitte a koncentrációmat, így a vébé közepén talán nem tudtam úgy úszni, ahogy szerettem volna, bár így is először voltam döntős kétszáz gyorson, és állítom, hogyha tízszer leússzuk azt a döntőt, akkor tíz különböző eredmény született volna. A kétszáz háton még rutint kell gyűjtenem – a négyszáz vegyes pedig megint jól sikerült, bár egyelőre nem sikerült 4:30 alá kerülnöm, és 8 századra voltam az Európa-csúcsomtól is, remélem, hamarosan meglesz a még jobb idő, és természetesen itt sem állok le a világcsúcs „üldözésével”. Pontosan érzem, hol kell javítani, hol lehet még jobbá tenni az úszásokat – de az biztos, hogy nagyon boldogan távozom Kazanyból.”

    Verrasztó Dávid
    „Számomra az a legfontosabb, hogy sikerült megdönteni az egyéni legjobb időmet. Nagy dolog, hogy sikerült lehajráznom az amerikai ellenfelemet, erre nem gondoltam volna – igazából a bronz tűnt előzetesen elérhetőnek, nagyon örülök, hogy végül a második hely sikerült. Szeto nagy időt ment, nem gondoltam volna, hogy ennyire jó - őt nem igazán tudtam volna befogni, nekem ma ez volt a maximum.”

    Verrasztó Zoltán, Dávid édesapja és edzője
    „Végig a sírás kerülgetett… De megálltam. Nagyszerűen úszott Dávid, minden résztávon sikerült azt végrehajtania, amit megbeszéltünk. Nagyon fontos volt, hogy az idén több olyan versenyre is el tudott menni, ahol találkozott a nagy ellenfelekkel, a japánokkal is például, azaz igen sok versenyszituációban volt része, nem érhette semmilyen meglepetés. A hajrája pedig egyenesen lenyűgöző volt. Az idén nagyon jó csapat állt fel, én írom az edzéstervet, Molnár Ákossal pedig végrehajtják, ami párosítva Ákos szellemiségével kiváló eredményeket hoz, így ugyanis végre megszűntek az apa-fiú konfliktusok.”

    Molnár Ákos, Dávid másik edzője
    „Dáviddal nagyon sokat léptünk az idén előre. Ő elsősorban a versenyszituációkban volt gyenge, ha valami éles helyzet adódott, szinte mindig rossz döntést hozott. A nagy versenyeken már a rajtkőre lépés pillanatában lefagyott – ezen kellett szisztematikusan változtatnunk. Ez sikerült. Megmondtam neki: ő egy Európa-bajnok úszó, történhet bármi, jöhet ezután akármennyi kudarc, vagy abba is hagyhatja akár az úszást, ezt már senki nem veheti el tőle, azaz ne legyen kishitű, ne féljen a vereségtől, ő kiváló úszó, akinek nem kell semmitől sem tartania. És rengeteget gyakoroltuk a különböző versenyszituációkat, azt például, amit az utolsó ötvenen láttunk tőle, ezen a héten még külön gyakoroltuk, és fantasztikusan ment neki. Azaz én nem vagyok meglepve, hogy ezüstérmes lett – és ez óriási tartást ad neki Rióra.”

     

     

     

     

    2015-08-08 //

    Gyurta Dani: most bronz – Hosszú Katka: csúcs, 24 év után

    Érdekes napot zártunk Kazanyban: Gyurta Dániel 2009 óta először nem lett első ötvenes medencében 200 mellen, ugyanakkor kisebb csodát láttunk a 200 hát középdöntőjében, ahol Hosszú Katinka 24 év után megdöntötte Egerszegi Krisztina legendás idejét, amely 17 évig volt világcsúcs és mostanáig országos rekord. Cseh László már reggel megvadult: délelőtt agyonvágta az országos csúcsot, és délután is a legjobb időt úszta 100 pillangón.

     

    Egy napja Gyurta Dániel arról beszélt, hogy nem lenne szabad túl erősen kezdenie a döntőben, azaz semmiképp sem szeretne 1:02-nél gyorsabb első százat, mert az nem tesz jót a másodiknak. Ehhez képest nagyon belehúzott, 1:01.65-tel fordult, amihez már nem tudta azt a lendületet hozzátenni, amit megszoktunk tőle, és végül 2:08.10 perces idővel bronzérmesként zárt a német Mario Koch és az amerikai Kevin Cordes mögött.

    Most, az eredményhirdetés után, edzői társaságában pedig már azt elemezték, hogy elvitte a szíve, tempót akart diktálni, de ez most nem ment. Edzője, Virth Balázs jelezte, hogy világcsúcs-részidőn belül fordult negyedikként ötvennél, ami neki nagyon erős. Dani hozzátette: egyáltalán nem érezte, hogy elfáradt volna – ugyanakkor ez a technika nem arra van kitalálva, hogy veszett erővel próbáljon úszni az ember, hanem épp ellenkezőleg, higgadtan, nagy tempókkal. „A technika már nem bírta el az erőmet” – mondta mosolyogva, Törös Károly pedig finoman megjegyezte: „Az utolsó huszonöt méteren a tempóid elkezdtek rövidülni, míg Koché éppen hogy hosszabbakká váltak.” Aztán megállapodtak abban, hogy szakmailag is zavarbaejtő lett volna, ha 2:08-as idővel vb-aranyat lehetett volna nyerni.

    Nem mintha Koch 2:07.76-ja kiverte volna a biztosítékot: a német maga azt nyilatkozta, hogy amikor ránézett a táblára, az volt az első gondolata, hogy ez azért gyenge produkció volt, és ő lepődött meg a legjobban, hogy ezzel világbajnok lett (viszont örömében este elment a Burger Kingbe). Dani erről annyit mondott: „Igazából emiatt vagyok mérges. Hogy nem volt magasan a léc, hogy 2:07.7 elég volt, és én még ezt sem tudtam hozni.”

    Bár ez a nap a 200 mell miatt tűnt fontosnak, mégis egy másik mérföldkő miatt marad inkább emlékezetes: csaknem 24 év után megdőlt Egerszegi Krisztina legendás 2:06.62-es ideje, ami a cápadressz-korszak után országos csúccsá szelídült, addig viszont 17 éven át állta világcsúcsként az utódok ostromát. Hosszú Katinka már reggel közel került, az elődöntőben pedig simán átadta a múltnak a nagyszerű eredményt (2:06.18) – a jó hír az, hogy saját bevallása szerint még maradt az úszásban tartalék; jelenleg fél másodperccel jobb a többieknél.

    A nagy trió harmadik tagja, Cseh László is kitett magáért: reggel elképesztő időt repült 100 pillangón, több mint fél másodpercet faragott le az országos csúcsból, először nyomva az időt 51 másodperc alá, amin maga is meglepődött (50.91). Mint mondta, „ez most kicsúszott”, délután viszont jobban vigyázott, saját bevallása szerint kőkeményen behúzta a féket az első ötven méteren, így jött alig egy tizeddel gyengébbet, s került holtversenyes elsőként a fináléba.

    Takács Krisztián reggel még 8. volt,  délután sajnos csupán 10. – avagy ismét megtapasztalhattuk, hogy a sprintek sprintjében, 50 gyorson tényleg milliméterek döntenek. Krisztián 5 századdal (22.07), azaz egy leheletnyivel maradt le két topfavorit mögött, akik között aztán a szétúszás döntött (Vladimir Morozov és Nathan Adrian viadalát az orosz nyerte). Az bántotta, hogy nem tudta megismételni a győri idejét, az ob-n elért 21.7-es eredményével simán meglett volna a finálé – ezen a távon azonban mindennek stimmelnie kell, és most valami hibádzott, valami apróság, bár Krisztián nem igazán érezte, mi volt az. Egyébként jellemző, hogy Morozovék 22.02-t úsztak holtversenyben, egy órával később, a szétúszásban pedig már 21.90-et mértek az orosznak, és 21.98-at Adriannek, azaz ezt a számot valóban nehéz mértani pontossággal végigcsinálni...

    Nyilatkozatok

    Gyurta Dániel
    "Ez kizárólag rajtam múlott: ha megúszom a legjobb időmet, én nyerek, nem sikerült, így harmadik lettem, gratulálnom kell a riválisaimnak, elsősorban Marcónak, aki remek úszó. 2007 óta mindig döntős vagyok minden világversenyen, 2009 óta mindenhol érmes, most valamiért ez volt a maximum. Az edzések alapján meglehetett volna a 2:07-es idő, úgy gondolom, az elején hagytam magam belerángatni egy gyorsabb kezdésbe, és ez ütött vissza az utolsó ötvenen. A második túl gyors volt, emiatt nem tudtam úgy hajrázni, mint szoktam - de ezt még végigbeszéljük az edzőimmel. Egyáltalán nem baj, hogy az olimpia előtt történt ez, legalább van miből tanulni, a többiek is belekóstoltak a győzelem ízébe, és Rióban inkább rajtuk lesz a teher. Nem érzek csalódottságot, csak motivációt, hogy az olimpián megmutassam, én vagyok a legjobb, 2017-ben, Budapesten pedig visszaszerezzem azt a címet, amit eddig háromszor sikerült megnyernem."

    Hosszú Katinka:
    "Tudom, hogy különleges nap ez a mai, mégis, hadd mondjam azt: amikor Krisztina ezt az időt úszta 1991-ben, még nem volt ilyen dressze, nem volt ilyen sapkája, és nem a hátúszóknak kitalált új rajtgépről indult - azaz még sokat kell javulnom, ha azt akarom, hogy tényleg hozzá hasonlítsanak. Úgy gondolom, még maradt ebben az úszásban, azt nem mondom, hogy teljesen jól esett, mert a kétszáz az kétszáz, de tudok ennél jobbat, az az érzésem. Még nem vagyok rutinos hátúszó, azaz holnap nagyon éles lesz a döntő, függetlenül attól, hogy ennyivel jobbat úsztam. Mégiscsak az olimpiai aranyérmes, ezüstérmes, a világrekorder lesz az ellenfelem."

    Cseh László:
    "Majd kielemezzük, miért lett ez egy picit gyengébb a reggelinél, én most úgy érzem, az első ötvenben még bőven van tartalék, a második rendben volt, az erőm rendben, nem úsztam ki magam, azaz úgy gondolom, még jobb taktikával holnap lehet valami nagyot alakítani."

    Takács Krisztián

    Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam 22 alá menni, ez volt a tervem – és hogy őszinte legyek, még csak azt sem tudom megmondani, hogy valamit elrontottam volna.

    Fotók: Szaka József

     

     

     

     

     

     

    2015-08-08 //

    A budapesti 2017-es világbajnokság jegyében

    Két fontos munkanap vár Kazanyban a 2017-es vizes VB magyar szervező bizottságának tagjaira – Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a nemzetközi szövetség elnökétől veszi át a „váltóbotot” – a FINA zászlaját

     

    A magyar kormány és Budapest Főváros Önkormányzata is képviselteti magát abban a Kazanyba érkezett küldöttségben, amelyet a 2017-es budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokság szervező bizottságának tagjai, valamint a Magyar Úszó Szövetség szakemberei mellett a két év múlva esedékes világverseny és a MUSZ támogatói alkotnak – tájékoztatta a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársát Kósa Lajos, a Szervező Bizottság elnöke, egyben a vasárnapig tartó oroszországi eseményt tanulmányozó delegáció vezetője.

    „A FINA döntését teljesítve szombaton és vasárnap a kazanyi szervező bizottság tagjai, a rendezés valamennyi területének vezető képviselői prezentációt tartanak a számunkra, és egy nagyon érdekesnek és hasznosnak ígérkező munkaértekezlet keretében számolnak be a nagy projekt megvalósításának tapasztalatairól. Emellett arra is sort kerítünk, hogy minden versenyszínhelyet bejárva tovább bővítsük a tapasztalatainkat, amelyeket az elmúlt évek nagy elismerést kiváltó magyarországi világversenyeinek gyakorlata alapozott meg. Valójában a komplex világbajnokság minden versenyágában kellő rutinnal és megvalósításra váró innovatív ötletekkel rendelkezünk, ami viszont az óriás toronyugrást illeti, abban egyelőre zöldfülűnek számítunk, és versenyzőkkel sem rendelkezünk. Első kazanyi utunk ezért is a „bátrak sportjának” itteni helyszínére vezetett. Megbizonyosodtunk arról, hogy különlegesen nehéz feladat vár ránk, de biztos vagyok abban, hogy a Dunán, háttérben a Parlament csodálatos képével éppen ez a versenyszám lesz a mi világbajnokságunk egyik leglátványosabb alkotóeleme ” – hangsúlyozta Kósa Lajos.

    A két év múlva esedékes sportági csúcstalálkozó szervező bizottságának első embere – aki mellett társelnökként Gyárfás Tamás, a MUSZ elnöke, egyben a FINA egyik alelnöke áll – arra is kitért, hogy 2017-ben Budapest mellett a nyílt vízi versenyeknek otthont adó Balatonfüred is bemutatkozhat a világnak. Miközben a kazanyiak arra törekedtek, hogy minden versenyszám színhelyét a lehető legközelebb hozzák egymáshoz, sőt, az óriás toronyugrást a nyílt vízi versenyek helyszínére hozták, a magyar szervező bizottság más megoldást fog választani, amelynek végső formáját a közeljövőben alakítják ki.

    Kósa Lajos ez után arról számolt be, hogy a kazanyi versenyek vasárnapi záróünnepségén a Tatár Köztársaság miniszterelnöke Julio C. Maglionénak, a nemzetközi szövetség uruguayi elnökének adja majd át, illetve vissza a FINA zászlaját, akitől a lobogót Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke veszi át.

    Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter

     

    Fotó: Szaka József

    2015-08-08 //

    Laci–Katka 3-2 (és még nincs vége!)

    Cseh László egyelőre őrzi „egyérmes” előnyét Hosszú Katinkával szemben, hiszen mindketten újfent dobogóra állhattak a kazanyi világbajnokságon. Az utolsóelőtti napon Cseh teljessé tette a kollekcióját, az arany és a bronz mellé egy ezüstöt szerzett 100 pillangón, míg Katinka harmadik lett 200 háton.

     

    Bár mindkét versenyzőnk a legjobb idővel jutott be, egyértelmű volt, a döntők más műfajt képviselnek, ott bármi megtörténhet. Katinka például a fordulóknál rendszeresen előbb bukkant fel vetélytársainál, ám aztán az úszósebesség a címvédő Missy Franklinnél és a világcsúcs-tartó Emily Seebohmnál valamelyest gyorsabbnak tűnt – végül ők ketten előzték versenyzőnket.

    A melegítőmedencénél az edző-férj, Shane azt elemezte, hogy egyértelműen versenyzésben kell még javulnia ezen a távon Katkának, mert ez a szám nem az időeredményekről szól, hanem arról, ki éri el előbb a falat. Ehhez meg kell találni a megfelelő taktikát, az ideális ritmusváltásokat, az elképzeléseket ugyanakkor kizárólag élesben lehet igazán tesztelni, hiszen nem mindegy, hogy többméteres előnnyel vezet valaki, vagy két világklasszis rivális között úszik, és az ő sebességük is hat a lélekre s ezáltal a testre is.

    Cseh László is becsülettel odatette magát, ismét megjavította az országos csúcsot – ám itt előjött az úszósport szépsége, amit mi most kissé bánatosan csodáltunk, úgymond: hiába győzöd le önmagad, ha van még valaki, aki nálad is gyorsabb. Laci is gratulált Chad Le Closnak, aki hatalmas egyéni és egyben Afrika-csúccsal (50.56) győzött, életében először érve célba 51 másodperc alatt.

    Kapás Boglárka a nyolcas pályára szorulva próbált helytállni 800 gyorson, ám túl későn kezdett gyorsítani, miután kint, a szélén egyáltalán nem látta a bentieket, és végül a 6. helyen zárt, önmaga számára csalódást keltő idővel.

    Csapatunk egyébként medencés úszásban 7 éremmel áll (plusz van még egy nyílt vízről), azaz már jóval túlteljesítettük a barcelonai termést (5 érem mindösszesen) – ám még hátravan a zárónap, és mindkét 400 méteres vegyesúszó számban reménykedhetünk valami fényesebb medáliában.

    Hosszú Katinka
    "Ez egy másik nap volt, egy másik verseny. Ezen a távon még tanulnom kell az igazi versenyzést - ebben eddig ötvenes medencében még nem volt igazán részem, kétszáz háton többnyire egyedül úsztam, igazi ellenfelek nélkül. Jó lett volna egyszer Missy vagy Emily ellen tesztelnem magam - mégiscsak a világbajnokról, illetve a világcsúcs-tartóról beszélünk. Úgy érzem, ma ebben maradtam alul. Amikor beértem, az volt bennem, de jó lenne még egyszer leúszni ezt a versenyt, mert nem éreztem úgy, hogy mindent kiadtam magamból. A második ötvenet például sokkal jobban megnyomhattam volna. De a bronzéremmel így is boldog vagyok, eddig hatodik hely volt a legjobb ezen a távon nagy versenyen, most léptem egy nagyot előre, és remélem, idővel meglesz az a rutinom itt is, ami megvan azoknak, akik már öt-tíz éve úsznak háton."

    Cseh László
    "Bár csúcsot úsztam, úgy érzem, még mindig van ebben a számban tartalék. A rajtomon javítani kell, messze nem én jövök fel elsőként a víz alól a tizenötös vonalnál, ettől függetlenül most az első ötven jó volt, a másodikon nem tudtam annyira erőteljesen húzni, mint szerettem volna. Talán azt mondhatom, hogy ez a száz még nincs úgy összerakva, most elsősorban a kétszáz volt fókuszban, Rióig sokat kell javulnom még, de fogok is. Chad ma nagyot úszott, óriási gratuláció neki, még az életben nem jött 51-en belül, látszik, hogy kőkeményen oda akarta tenni magát a kétszáz után, és ez most sikerült neki, nagyon nagy egyéni csúccsal nyert."

    És egy mondat Phelpsről:
    "Jó időket úszott, le a kalappal, de a világbajnokság most Kazanyban zajlik, itt kell elérni az eredményeket, ezekben az előfutamokban, elődöntőkben és döntőkben. A lényeg, Rióban csatázunk egy jót, ha minden igaz."

    Kapás Boglárka
    "Nem okolhatok senkit, a nyolcas pályán rettentő nehéz úszni, mert egyáltalán nem látom a többieket. A holland lányról úgy gondoltam, erős kezdő, ám féltávnál egy picit jobban körülnéztem, és láttam, nincs mögöttünk senki. Ezt nagyon bánom, mert pontosan tudom, hogy bennem volt a 8:18-as idő, amivel érmet lehetett nyerni, de ebben a számban tényleg nagyon fontos, hogy ne csak a saját érzékére hagyatkozzon az ember, hanem lássa a többieket is. Az 1500-on látszott, hogy rendben van a forma, a gyorsaság, csak hát az előfutam nem úgy sikerült, lekerültem a szélére, azaz ezt így csak magamnak köszönhetem."

    Plagányi Zsolt, Cseh Laci edzője:
    "Laci egyéni csúcsot úszott, nincs értelme arról beszélni, mit tudott volna jobban csinálni - ez mutatja, kiadta magából a maximumot. Négyszer javított az egyéni legjobbján itt a világbajnokságon, szerzett három érmet, úgy gondolom, csak elismerés illeti az eredményekért."

    Shane Tusup, Hosszú Katinka edzője
    "Örüljünk ennek az éremnek. Életében először állt Katka dobogón hátúszásban világbajnokságon, ezért csakis elismerés illeti. Persze, úszhatott volna gyorsabban, én is ezt szerettem volna, ő is, de azt értsék meg: ez kétszáz méter hátúszás, ahol a verseny számít egyedül, az idő senkit sem érdekel. Rióban az időt fogják nézni, vagy a helyezést? Még kérdezni is felesleges. Ahhoz, hogy ebben a számban jobb legyen, sok-sok hasonló versenyre van szüksége, mert a hátúszás nem az a műfaj, amibe csak úgy belecsöppen az ember, és azonnal a legjobb lesz. Dolgozunk raja, nagyon keményen, hogy még jobb legyen, most itt tartunk, azaz szerintem ez az eredmény is mindent elismerést megérdemel."

     

     

    Fotók:Szaka József

     

     

     

     

     

    2015-08-08 //

    Egyeztetés a 2017-es budapesti vb jegyében

    Ma reggel a FINA hivatalos szállodájának 25. emeletén munkareggeli keretében találkozott Orbán Viktor miniszterelnök illetve Kósa Lajos és Gyárfás Tamás, a 2017-es budapesti vb szervező-bizottság elnöke dr. Julio C. Maglione FINA-elnökkel és Cornel Marculescu ügyvezető igazgatóval.

     

    A téma természetesen a budapesti világbajnokság volt. Elhangzott, az orosz szervezők magasra állították a mércét, de két év múlva mindenképpen hasonló színvonalú eseményt kívánunk rendezni Magyarországon.

     

    Fotó: Szaka József