Hírek

    2017-12-20 //

    „Az úszás a magyar sport aranyfedezete”

    Remek hangulatú összejövetelen ünnepelte meg a Magyar Úszó Szövetség a szervezet alapításának 110. évfordulóját – ennek alkalmával immár ötödik alkalommal iktatták be a sportág nagyságait a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába, valamint elismerést kaptak 2017 hősei, azaz minden versenyző, aki érmet szerzett az idei év felnőtt vagy korosztályos világversenyein. Mint Wladár Sándor elnök emlékeztetett: csak ebben az évben 65 érmet szereztek úszóink, ami „fenomenális teljesítmény”.

    „Nyugodtan mondhatom, hogy az egy négyzetméterre jutó aranyérmesek száma még sohasem volt olyan magas, mint most ebben a bálteremben. Azaz méltán és magabiztosan mondhatjuk, hogy az úszás a magyar sport aranyfedezete” – fogalmazott Wladár Sándor, aki szerint Magyarország „a zsenik földje”, ahol sokkal gyakrabban bukkannak fel fantasztikus klasszisok, mint más, a miénkhez hasonló méretű országokban.

    Az elnök kiemelte: Ha a világban uralkodó törvényszerűségekből indulunk ki, akkor az, hogy a világhatalmak közé tartozunk, egyáltalán nem magától értetődő. Hogy olimpiák, világbajnokságok, Európa-bajnokságok éremtábláin egy tízmilliós ország simán pariban van olyan nagyhatalmakkal, mint az Egyesült Államok, Ausztrália, Kína, Oroszország, és rendszeresen megelőz olyan nemzeteket, mint Olaszország, Franciaország, Nagy-Britannia, Brazília, Kanada, Japán, hogy csak a leggazdagabbakat, legnépesebbeket említsem.”

    Wladár Sándor emlékeztetett rá: „Csak az idén a világbajnokságokon és az Eb-ken 28 arany-, 25 ezüst- és 12 bronzérmet, az mindösszesen 65 érmet szereztek a magyar úszók. „Ne szerénykedjünk: ez fenomenális teljesítmény volt! Ez is mutatja, felbecsülhetetlen az az érték, amely megteremtődött az évtizedek során, felbecsülhetetlen az a tudás, ami megvan bennetek, az edzők fejében, amely azzá teszi a magyar úszósportot, amivé.”

    Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében arról beszélt, hogy az év vége mindig alkalmas az értékelésre. „Az uszodákban zajló óriási munkának és a kimagasló magyar sportdiplomáciának köszönhetően a magyar úszósport és egész Magyarország 2017-ben mérföldkőhöz érkezett, hiszen soha olyan nagyszabású világversenynek nem adott még otthont hazánk, mint amilyen az idei vizes világbajnokság volt” – emlékezett vissza a nyári budapesti, illetve balatonfüredi vb-re. Felidézte, hogy Julio Maglione, a nemzetközi szövetség elnöke a záróünnepségen a FINA története legjobb világbajnokságának minősítette a magyarországit.

    „Mindez azt bizonyítja, hogy összefogással, a közös cél érdekében együtt dolgozva a magyarok számára nincs lehetetlen, és nincs lehetetlen a magyar úszósport számára sem – hangsúlyozta. – A magyar úszósport évről évre hozza az újabb és újabb sikereket és bizonyítja, hogy a magyar úszók és szakembereink a világ legjobbjai közé tartoznak. Így joggal mondhatjuk, hogy Magyarország igazi nagyhatalomnak számít a világ egyik legnépszerűbb sportágában. A magyar úszósport igazi hősöket adott a világnak, olyan kiválóságokat, akiknek a neve örökre bekerült az egyetemes sporttörténelembe. Az úszók nagy családja tehát méltán ünnepelhet, és hogy ez a sikeres év összeforr a Magyar Úszószövetség fennállásának 110. évfordulójával, még felemelőbbé teszi az ünnepünket" – fejezte be beszédét az egykori olimpiai ezüstérmes úszó.

    Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is kiemelte a vizes világbajnokságot, és gratulált a szervezőknek a fantasztikus rendezésért, egyúttal ígéretet tett arra, hogy a MOB mindent meg fog adni a magyar úszóknak a sikeres ötkarikás felkészüléshez. Külön megemlítette Gyurta Dánielt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságának magyar tagját, akivel – mint mondta – rengeteg munkát végeznek az olimpiai mozgalomban.

    A beszédeket követően iktatták be a Hírességek Csarnokának legújabb öt tagját, akikről egy-egy kisfilmben emlékeztek meg. Az ötödik beiktatás során két olimpiai bajnok legenda, Csík Ferenc és Novák Éva posztumusz került a pantheonba, míg a helyszínen Sydney bajnoka, Kovács Ágnes, az edzők közül Kovácshegyi Ferenc vehette át a halhatatlanoknak járó szobrot, a Média-díjat pedig a Magyar Rádió korábbi legendás kommentátora, Török László kapta meg.

    Ezután következett ama bizonyos 65 éremnek az elismerése: először az elmúlt évben minden korábbi rekordot megdöntő junior sportolók szólíttattak színpadra, akik a medencében mind a netanyai Európa-bajnokságon (11-8-2), mind az indianapolisi világbajnokságon (5-8-3), nyíltvízen pedig a marseille-i Eb-n (2-2-3) minden idők legjobb magyar szereplését produkálták.

    Majd következtek a felnőttek, az örökkön feledhetetlen budapesti világbajnokság (2-4-2) dobogósai, illetve a múlt heti koppenhágai rövidpályás Eb-n (8-3-2) parádézó kiválóságok.

    Természetesen volt, aki folyamatosan le-fel járkált a színpadra, hiszen például a két legnagyobb tinitehetség, Milák Kristóf és Németh Nándor három esemény kapcsán is érdekelt volt (érmesek voltak mindkét juniorviadalon, és a felnőtt vb-n is). Persze, a legjobb az volt, amikor a gála végén valamennyi kitüntetett még egyszer fellépett a reflektorfénybe egy nagy közös fotó erejéig (igaz, akadtak néhányan, akik nem voltak jelen, Hosszú Katinka például még mindig versenyez, most Lausanne-ben, meglehet, ha mindenki eljön, nem fértek volna el a színpadon...).

    Fantasztikus látványt nyújtottak ők, akik Magyarországot 2017-ben is az úszósport világhatalmai közé emelték.

    „Az úszás a magyar sport aranyfedezete”