Hírek

    2017-04-20 //

    A második nap főhősei

    Értékelés a debreceni ob második napjának főszereplőitől.

    Hosszú Katinka:

    „Eddig csak a rövidpályás bajnokságokon csináltuk, most viszont elkezdtük itt is a reggeli kondizást, azaz elég keményen dolgozunk még most is. Egy-egy számban most bizonyos elemek a fontosak, ha ezek a technikai részletek rendben vannak, akkor már elégedettek vagyunk, az eredmények, az idők most nem számítanak annyit. Persze, én sem szeretek nyolcadik lenni, mint történt tegnap kétszáz pillangón, de szerencsére az elmúlt négy év adott annyi önbizalmat, hogy az ilyesmi ne akasszon meg, mert pontosan tudom, mi miért történik. Az, hogy ma kétszáz vegyesen világelső időt úsztam, jó dolog, de azért egy picit ennél a 2:09-es időnél is jobbat szerettem volna.”

     

    Cseh László:

    „Tegnap sem volt nagy gond, de azért az ember már csak úgy van vele, hogyha egyszer beugik a medencébe, akkor azt szeretné, menjen jól az úszás, és persze nyerjen is. Kétszáz pillén egyik sem jött össze, ma sokkal jobb érzés volt az egész, és azért a lelkemnek is jót tesz két ilyen győzelem, bár hangsúlyozom, tegnap sem voltam összetörve, csak nem szeretem, ha nem nyerek.”

     

    Késely Ajna:

    „Valamiért nagyon izgultam a szám előtt, kétszázig még félelem is volt bennem, mert nem tudtam, miként fogom bírni a második felét. Aztán közben megnyugodtam, és ez lett belőle. A délelőtti 4:13 jobban fájt, mint ez a 4:04, bár (Güttler) Karcsi bá mondta, ne foglalkozzak vele, az első napi ezerötszáz után ez természetes. Szóval most ez nagyon jó érzés... Debrecen nekem szerencsét hoz, annak idején itt álltam fel először bajnoki dobogóra felnőtt bajnokságon, most meg itt van ez az aranyérem, ez annyira hihetetlen!”

     

    Bernek Péter:

    „Próbáltam a lehető legkisebb erőkifejtéssel úszni a holnapi négyszáz vegyes miatt, mert ma csak a győzelem volt a fontos. Más kérdés, hogy négyszáz gyorsot még senki nem úszott le fájdalommentesen, nekem sem sikerült, bár most inkább a váltó miatt vagyok morcos, mert két századon múlt a dobogó, de (Pulai) Bence a hosszú csápjaival lenyúlt a falnál.”

     

    Molnár Flóra:

    „Picit csalódott vagyok, a célban azt hittem, 26:41-et mondanak be, ami országos csúcs lett volna, de kiderült, rosszul hallottam, mert 71-et úsztam. Pedig szerettem volna csúcsot dönteni, A-szintet úszni, de meglesz az hamarosan!”

    A második nap főhősei